Az első ottalvós torna
Gyermekszekciós csapataink közül kettő is határontúli megmérettetésen vett részt.
Rangos, és nagyon színvonalas eseményen vett részt az U11-es csapatunk Olaszországban, a regnáló Európa-bajnok otthonában. A Várda LA korosztályos legénysége Bardolinóban vett részt nagyszabású tornán, amelyen a környék legerősebb csapatai is indultak.
Gyerekeink szépen helyt álltak, hiszen a legjobb nem olasz csapatként a nyolcadik helyezést sikerült megszerezniük a 24 résztvevőt felvonultató mezőnyben. Ettől is fontosabb, hogy nagyon erős ellenfelekkel szemben játszottak összesen nyolc, egyenként húszperces mérkőzést a két nap alatt. Sikerült felmérniük, mi az, amiben fejlődniük kell. Az összkép nagyon biztató volt, hiszen a hosszú utazás, és az a tény, hogy a gyerekek először szerepeltek ottalvós tornán, nem látszott meg a teljesítményükön.
U11-ES NEMZETKÖZI TORNA, BARDOLINO (OLASZORSZÁG)
A Várda LA csapatának eredményei: – Este 4–0, –Bassano 1–2, –Spal 0–2, –Pavova 1–3, –MTK 2–1, –Torino 0–2, – Sud Tirol 0–0, – Verona 1–1
Végeredmény: 8. Várda LA
Ugyancsak a mögöttünk hagyott hétvégén U10-es csapatunk a romániai Nagykárolyban szerepelt hatcsapatos megmérettetésen, amelyen szintén nagyon komoly kihívásnak kellett megfelelniük. A tornán minden résztvevő játszott mindenkivel, és a körmérkőzések után a harmadik helyet szerezte meg csapatunk. Éles Noel személyében a Várda LA-ból került ki a gólkirály is.
U10-ES NEMZETKÖZI TORNA, NAGYKÁROLY (ROMÁNIA)
A Várda LA csapatának eredményei: – DVSC 2–3, –Máramarossziget 6–2, –Nagykároly 6–0, – Minaur Nagybánya 1–1, –CFR Kolozsvár 2–4
Végeredmény: 3. Várda LA 7 pont