Az első gólok hozhatják az első pontokat

Idegenben eddig három egyforma eredményt hozó mérkőzést játszottunk az Újpesttel – jó lenne ezen változtatni. VIDEÓK is.
Vasárnapi ellenfelünkkel, az Újpesttel eddig háromszor játszottunk idegenben, kétszer a Megyeri úti Szusza-stadionban. A kijelentés csak látszólag ellentmondásos, hiszen a tavalyi őszi szezonban az angyalföldi Illovszky-stadion volt a lila-fehérek hazai pályája.
Ott is 1–0-ra kaptunk ki, mint ahogy a korábbi két Megyeri úti fellépésen. Vagyis, a lilák negyedik elleni idegenbeli fellépésnek még mindig az első gólunk és pontunk megszerzése a tét. Hazai pályán már valamivel kedvezőbb a helyzet, hiszen az első, 2018 novemberi ködös meccs elvesztése után a 2019-2020-as idényben már mindkétszer legyőztük az Újpestet – kapott gól nélkül.
Az Újpest FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 6 mérkőzés, 2 győzelem, 4 vereség, 4–7-es gólkülönbség
Hazai pályán: 3-2-0-1, 4–4
Idegenben: 3-0-0-3, 0–3
Gólszerzőink: Grozav 2, Lucas, Bumba 1-1
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas 6, illetve Burekovic, Szankovics, Zsótér 5-5
Az Újpest FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2018-2019
3. FORDULÓ
2018. augusztus 5.
ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)
Szusza-stadion, 2029 néző, v.: Andó-Szabó (Ring, Király K. – Szilasi, Kulcsár K.)
ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Horj, Burekovic – Szankovics, A. Diallo – Szűcs K. (Zsótér, 58.), Nagy D. (Angelov, 84.), Nwobodo – Novothny (Tischler, 58.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
KISVÁRDA: Felipe – Ene (Horváth Z., 72.), Parcvanija, Beriosz, Vári B. – Lucas – Hej, Karaszjuk, Mitosevics (Misic, 82.), Gosztonyi – Ilics (Sassá, 65.). Megbízott edző: Kocsis János
Gólszerző: A. Diallo (1–0) a 66. percben
A mérkőzés összefoglalója:
14. FORDULÓ
2018. november 10.
KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1–4 (1–1)
Várkerti Stadion, 2280 néző, v.: Németh Á. (Szert, Szalai B. – Bognár T., Nagy R.)
KISVÁRDA: Felipe – Izing, Beriosz, Vári B., Protics – Lucas, Mitosevics (Melnik, 78.) – Sassá, Milevszkij (Misic, 71.), Ilics – Negrut (Horváth Z., 59.). Vezetőedző: Dajka László
ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Risztevszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo (Lubaki, 91.), Zsótér (Lukács D., 87.), Beridze (Pauljevics, 83.) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Lucas (1–0) a 31., Novothny (1–1) a 41., Izing (öngól, 1–2) a 49., Novothny (1–3) a 73., Novothny (1–4) a 86. percben
(Erről a mérkőzésről a nagy köd miatt nem készült értékelhető felvétel.)
25. FORDULÓ
2019. március 16.
ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)
Szusza-stadion, 2090 néző, v.: Erdős (Georgiou, Kóbor – Bogár, Kovács G. P.)
ÚJPEST: Pajovics – Pauljevics, Bojovics, Litauszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo, Rácz B. (Beridze, 72.), Nagy D. (Zsótér, 56.) – L. Traoré (Solomon, 79.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Beriosz, Vári B. – Karaszjuk (Gosztonyi, 78.), Lucas – Hugo Seco, Cukalasz, Grozav (Sassá, 68.) – Horváth Z. (Ilics, a szünetben). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: L. Traoré (11-esből, 1–0) a 23. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2019-2020
4. FORDULÓ
2019. augusztus 24.
KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 2–0 (1–0)
Várkerti Stadion, 2851 néző, v.: Erdős (Szalai B., Horváth R. – Szőts, Németh Á.)
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Ene, Protics – Karaszjuk, Lucas – Hugo Seco (Gosztonyi, 12, Hej, 88.), Cukalasz, Kovácsréti (Tischler, 67.) – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László
ÚJPEST: Pajovics – Pauljevics (Barnason, 81.), Onovo, Risztevszki, Burekovic – Szabkovics, Kovács L. (Rácz B., 81.) – Simon K. (Mészáros K., 59.), Zsótér, Nwobodo – Balázs B. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Grozav (1–0) a 23., Grozav (2–0) a 74. percben
A mérkőzés összefoglalója:
15. FORDULÓ
2019. december 7.
ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1446 néző, v.: Bognár T. (Georgiou, Kóbor – Bogár, Lovas)
ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Heris, Risztevszki, Burekovic – Szankovics, Obodo – Nwobodo, Zsótér (Szakály P., 91.), Bjarnson (Simon K., 64.) – Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
KISVÁRDA: Zöldesi – Gosztonyi, Kravcsenko, Rubus, Protics (Kovácsréti, 89.) – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Bumba, 57.), Cukalasz, Sassá (Tischler, 64.) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Kravcsenko (öngól, 1–0) a 34. percben
A mérkőzés összefoglalója:
26. FORDULÓ
2020. május 30.
KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1–0 (0–0)
Várkerti Stadion, 820 néző, v.: Bognár T. (Vígh-Tarsonyi, Márkus T. – Erdős, Csonka B.)
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 63.), Cukalasz (Tischler, 63.), Bumba (Obradovics, 96.) – Viana (Szimovics, 82.). Vezetőedző: Bódog Tamás
ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Heris, Risztevszki, Balázs B. – Onovo, Nwobodo – Rácz B. (Calcan, a szünetben), Sedlacek (Perosevics, 83.), Simon K. (Bacsa, 80.) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Gólszerző: Bumba (1–0) a 63. percben. Kiállítva: Calcan az 55. percben
A mérkőzés összefoglalója:

