Az első bajnoki siker az új idényben

2022-08-07 20:35:39
Kisvárda FC

Potyogtak a gólok, jól jöttünk ki a fordulópontokból a Mezőkövesd ellen. BESZÁMOLÓ

Az exkisvárdai edző, Joao Janeiro jelenlegi csapata, a DVSC elleni idénynyitó után az edzői szobánkban a kilincset a portugál szakembernek 2021 nyarán átadó Supka Attila legénysége, a Mezőkövesd érkezett a második fordulóban a Várkerti Stadionba. Vagyis, ismét olyan szakember, aki jól ismeri csapatunkat, hiszen a kezdő sorunkban hat olyan futballista is helyet kapott, aki az ő időszakában is játszott.

A moldei kezdőnkből öten maradtak meg vasárnapra is, hat helyen tehát kicserélődött a csapat. Kezdetben nem volt érzékelhető semmilyen fáradtság a játékunkban, Driton Camaj váltotta gólra a Mario Ilievszki ziccere után a kapusról kipattanó labdát. A várt jó folytatás elmaradt, magunkra húztuk a Mezőkövesdet, amely több helyzetet is kidolgozott, de azok kimaradtak.

Az újabb fordulópontból jól jöttünk ki, mert bár Camaj gólját visszafújta a játékvezető, de „csak” azért, mert a labdát eléje csúsztató Ilievszkit a vendégek védője Philipp Schmiedl úgy fejberúgta egy karaterúgással, hogy a sérüléstől tartva azonnal megállította a játékot, egyúttal kiállította a küzdősportokban a jelek szerint jártas osztrák védőt. Az emberelőnyt a szabadrúgásból egyből gólra váltottuk, igaz a Mezőkövesd – amely kettős cserével reagált a történtekre – szépíteni tudott szünetig.

Meglehet, ez arra volt jó, hogy csapatunk szünet után még koncentráltabban és fegyelmezettebben jöjjön ki a folytatásra csapatunk, pillanatok alatt siketült is kettővel növelni az előnyt – Mario Ilievszki első gólját szerezte kisvárdaiként, Rafal Makowski pedig újra bejelentkezett a forduló legszebb találatainak jelöltjei közé. A 4–1-es eredmény tálcán kínálta annak a lehetőségét, hogy jöjjenek az ifjak, a már szinte rutinosnak számító Czérna Erik mellett Bíró Roland több mint két év után kapott lehetőséget az NB I-ben, Heles Jaroszlav pedig abszolút újoncként mutatkozott be az élvonalban, és először játszott csapatunkban Széles Imre Antal.

Az utolsó negyedórában akár még hat gól is születhetett volna, a csereként beállt Jasmin Mesanovic egymaga háromszor állt szemben a kapussal, a Mezőkövesdnek is voltak ziccerei, amelyek közül egyet Marin Jurina váltott gólra.

A lényegen azonban ez nem változtatott, nyertünk és az élre is álltunk – igaz, az első fordulóban egyaránt győztes Zalaegerszeg és Ferencváros egymás elleni mérkőzését elhalasztották.


OTP BANK LIGA: 2. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 4–2 (2–1)

Várkerti Stadion, 1927 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Garai P.)

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, Vranjanin, D. Kovacic (Széles, 75.), Leoni – Melnik, Lucas – Camaj (Heles, 67.), Makowski (Bíró R., 67.), Asani (Czérna, 79.) – Ilievszki (Mesanovic, 75.). Vezetőedző: Török László

MEZŐKÖVESD: Tordai – Kállai K. (Madarász M., 62.), Schmiedl, Karnyicki (Horváth M., 62.), Bobál D., Vajda S. – Cseke B., Cseri T. (Molnár G., 62.), Nagy G. (Besirovic, 40.) – Jurina, Drazsics (Pillár, 40.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Camaj (1–0) a 6., Melnik (2–0) a 37., Leoni (öngól, 2–1) a 45., Ilievszki (3–1) a 49., Makowski (4–1) az 56., Jurina (4–2) a 79. percben. Kiállítva: Schmiedl a 36. percben


A fontosabb események

6. perc: Asani balról ugratta ki középen Ilievszkit, akinek 12 méteres lövését még bravúrral, lábbal védte Tordai, a labda azonban épp Camaj elé pattant, ő tolt rajta egyet, majd középről, tíz méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtte, 1–0.

36. perc: Ilievszki csúsztatta a labdát fejjel Camaj elé, aki értékesítette a ziccert, ballal a bal alsó sarokba lőtt. Csakhogy a játékvezető visszafújta az akciót, jogosan, hiszen a Schmiedl által magasra emelt lábbal fejbe rúgott Ilievszki elterült a földön 25 méterre a kaputól. A játékvezető kiállította a vendégek játékosát.

37. perc: Camaj végezte el a szabadrúgást, a bal alsó sarok felé tartó lövése után Tordairól kipattant a labda, mégpedig Melnik elé, aki öt méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtte, 2–0.

45. perc: A Cseri labdájával elfutó Kállai Kevin adott be jobbról, Vajda Sándor balról, 13 méterről, jobbal lőtt, a labda túljutott Hindrichen, Leoni próbált felszabadítani négy méterre a kaputól, de a jobb lábáról a kapu jobb alsó sarkába pattant a labda. Öngól, 2–1.

49. perc: Camaj bal oldali beadása után Makowski belsőzte a labdát jobbról középre, Ilievszki érkezett, s három méterről, jobbal lőtt, Tordai még beleért, majd a gólvonal előtt Ilievszki jobbal a kapu közepébe lőtte a kipattanót, 3–1.

56. perc: Ilievszki ugratta ki a bal oldalon meginduló Makowskit, aki befelé húzott, majd középről, 16 méterről, jobbal lőtt, a labda a lécről vágódott a kapu bal oldalába, 4–1.

79. perc: Molnár Gábor ívelt Jurinához, aki becsúszva, hat méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 4–2.


A borítófotón: Nemcsak Mario Ilievszki, a labda is a mezőkövesdi kapuba került – megszületett a harmadik gólunk

Fotó: Nyulak Nikoletta


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló