Az elején tehetjük könnyebbé a végét

2023-04-25 16:48:06
Kisvárda FC

A szerdai NB III-as fordulóban tartalékcsapatunk az esélyes, és vissza is szeretne vágni a Jászberénynek. BEHARANGOZÓ

Nyolc áprilisi bajnoki mérkőzéséből szerdán (kezdés 17 órakor) a hetediket játssza NB III-as csapatunk, amely számára még a hónap utolsó napja is tartogat egy fellépést Körösladányban. A mostani lesz egyben a 2022-2023-as bajnokságban az utolsó szerdai forduló, amely során tartalékcsapatunk a rossz formát mutató, immár sereghajtó Jászberényt fogadja. A jászok legutóbbi győzelmüket 19 fordulóval ezelőtt aratták, amikor éppen csapatunkat győzték le hazai pályán 2–0-ra. Azóta 18 nyeretlenül megvívott mérkőzés a mérlegük, ezeken egyetlen döntetlent tudnak felmutatni, legutóbbi 16 meccsüket egyaránt elveszítették, olykor nagy pofonokba beleszaladva, 6–65-ös gólkülönbséget „produkálva”.

Ezzel szemben a Kisvárda Master Good II tízmeccses veretlenségi sorozatot épített fel, amivel ellépett a veszélyeztetett zónából, és immár az élcsoportot ostromolja. Legutóbb a BKV Előre vendégeként parázs mérkőzést sikerült megnyerni (2–1) az utolsó pillanatokban.

„A győzelem ellenére nem lehettem elégedett, mert ha nyolc ember ellen nem tudtuk volna megfordítani az eredményt, az eléggé égő lett volna – tekintett vissza egy mondat erejéig a vasárnapra Gerliczki Máté, tartalékcsapatunk edzője. – A sikert követően, a mérkőzés utáni nyilatkozatomban pedzegetett negatívumokat a két fellépés közötti napokban helyretettük, ilyen téren szerdán nem lehet probléma. A következő meccsről szólva, az ilyen nehéz helyzetben lévő ellenfelet azzal lehet megtisztelni, ha nagyon komolyan vesszük a mérkőzést már az első perctől kezdve, és a saját dolgunkat is ez esetben tudjuk megkönnyíteni. Mivel az utóbbi időben minden csapat ellen volt a mérkőzések első negyedórájában három-négy komoly lehetőségünk, ezért arra készülünk most is, hogy ezek a helyzetek meglegyenek, és értékesíteni is tudjuk őket. Minél hamarabb sikerül ez, annál nyugodtabb mérkőzés várhat ránk.”

A csapatba a legutóbbi meccset öt sárga lapos miatt kihagyó Heles Jaroszlav visszatérhet, ahogy mindenki más is a szakmai stáb rendelkezésére áll.


NB III KELETI CSOPORT: 34. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (7.)–JÁSZBERÉNYI FC (20.)

Várkerti Sporttelep, szerda, 17.00

Vezeti: Sveda Marcell (Elek Balázs, Tóth Ádám)


A borítófotón: Győzelem esetén Sikorszki Bence (jobbra) is megszabadulhatna a jászberényi mérkőzés rossz emlékétől

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló