Az élcsoportban és a válogatottban

A hízelgő kisvárdai InStat-adatok mellett hárman is bekerültek a forduló legjobb csapatába.
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos oldalán rendre közzéteszi az adott forduló legjobbjait az InStat mérőrendszer adatai alapján. Kisvárdai szempontból jó ránézni az egyes kategóriák legjobbjaira a nyolcadik fordulót követően, hiszen többen is az élcsoportban kaptak helyet a Haladás ellen (4–1) nyújtott teljesítményük alapján.
Ami a gólok számát illeti, Brana Ilics az egyik olyan játékos, aki duplázni tudott, a másik a Mezőkövesdben játszó Vajda Sándor, aki a Diósgyőr kapuját vette be kétszer szombaton. Ez volt az első olyan mérkőzés az NB I-ben, amikor a várdai csapat egynél több gólt szerzett.
A sikeres kulcspasszok számát tekintve Matija Misic a lista második helyén végzett, két ilyen jellegű átadással. A paksi Bertus Lajos csak azzal előzi meg, hogy az ő mutatója százszázalékos (2/2), míg az első NB I-es gólját megszerző támadó középpályásunk egy ilyen jellegű átadást elrontott, így 2/3-mal zárt.
Az összes sikeres csel kategóriában Ilics a negyedik lett, miután mind a négy csele sikerült. A rangsor élén korábbi játékosunk, a mezőkövesdi Cseri Tamás áll, akinek 11 „driblijéből” hat jött be a Diósgyőr ellen.
Csapatkapitányunk, Lucas a kiharcolt szabálytalanságok kategóriájában végzett a harmadik helyen, miután négyszer is szabálytalanul választották el a labdától. A legtöbbet szabálytalankodók között ott van Misic is, ő – a szombathelyi Priskin Tamással és az egy félidőt játszó Jancsó Andrással holtversenyben – négy szabálytalansággal a harmadik lett.
Nem meglepő, hogy az összes adat mutatója, az InStat-index alapján is elöl zárt Brana Ilics, a 376-os értékkel második lett a 391 pontszámot gyűjtött felmutató Vajda Sándor mögött.
A Nemzeti Sportban az elmúlt fordulóban két játékos érdemelt ki 8-as osztályzatot, egyikük Brana Ilics. A forduló játékosának a Mol Vidi elleni meccs (2–1) 102. percében (!) tizenegyest hárító Puskás Akadémia-kapust, Braniszlav Danilovicsot választották. A sportnapilap forduló válogatottjába Ilics mellett további két kisvárdai játékos is bekerült: Ene Kornél valamint Lucas, akiken kívül Matija Misic és Horváth Zoltán is 7-es osztályzatot érdemelt ki.
A forduló válogatottja a Nemzeti Sportban: Danilovics (Puskás Akadémia) – Lovrencsics G. (Ferencváros), Ene (KIsvárda Master Good), Kamber (Bp. Honvéd) – Sigér D. (Ferencváros), Kecskés T. (Paks) – Vajda S. (Mezőkövesd), Lucas (KIsvárda Master Good), Ilics (KIsvárda Master Good) – Nagy D. (Újpest), Petrjak (Ferencváros).
A forduló játékosa: Braniszlav Danilovics
A fotón: A remek fordulót zárt Brana Ilics mögött a lényeg: 4–1-es kisvárdai győzelem
Fotó: Nyulak Nikoletta

