Az eddigi legnagyobb ugrás

Az elmúlt években rendre egy-egy osztályt lépett felfelé Lippai Tibor, aki akár a 74. újoncunk is lehet.
A hatodik NB I-es idényünket kezdjük vasárnap, a zalaegerszegi lesz a 166. NB I-es mérkőzés, amelyen a kisvárdai csapat pályára lép a legmagasabb osztályban. Az eddigi 165 meccsen 73 játékos kapott lehetőséget, és jelenleg a hét új futballista (Kovács Marcell, Raul Stefan, Lippai Tibor, Branimir Cipetic, Körmendi Kevin, Czékus Ádám és Balogh Norbert) pályázik arra, hogy ő legyen a 74. debütáló kisvárdai mezben. Velük a pénteken 17.30-kor, a Bessenyei-gimnáziumban kezdődő ankéton ismerkedhetnek meg szurkolóink.
A hét új játékos egyike Lippai Tibor, aki a nyáron az első új szerzeményünk volt, és kisvárdai születésűként csatlakozott csapatunkhoz.
„A felnőtt pályafutásom Tiszaújvárosban kezdődött, aztán szerepeltem az ugyancsak NB III-as Füzesgyarmat színeiben, onnan kerültem tavaly Kazincbarcikára, immár a másodosztályba – sorolta az utóbbi csapatait a 25 éves belső védő. – Most újabb osztályt ugrottam, de a mostani a legjelentősebb váltás a karrieremben, hiszen mégis élvonalbeli csapathoz csatlakoztam. Kezdetben Barcikán is meg kellett küzdenem a helyemért, majd alapemberré váltam, itt még jelentősebb a konkurencia, remek játékosok szerepelnek a posztomon, de készen állok arra, hogy bemutatkozzak az élvonalban.”
A gyermekkorát Kisvárdán töltő, a klub U14-es csapatában is megfordult játékosnak van összehasonlítási alapja arról, hogy milyen volt és mivé vált a Várkerti Sporttelep.
„Arra emlékszem, hogy a vár melletti pályán voltak a mérkőzések, a szervezett szurkolói csoport, a Várkerti Vitézek tagjai pedig a vár oldalából drukkoltak – így Lippai Tibor. – Jó hangulatú meccsek voltak, de nyilván a mostani stadion teljesen más, remélem, mielőbb átélem, hogy milyen is benne játszani. A létesítményhelyzet is lenyűgöző, minden adott a minőségi munkához.”
Mint ahogy az ausztriai edzőtáborozás alatt minden biztosított volt a remek felkészüléshez, és ahhoz, hogy az új játékosok is beilleszkedjenek.
„Több magyar játékos is szerződtetett a klub a nyáron, ez is segítette a beilleszkedésünket. Remek a társaság, a csapat korábbi játékosai közül Ötvös Bencét ismerem régről, ő is sokat segít a mindennapokban. Az angol tudásom még nem annyira jó, hogy a külföldiekkel is gond nélkül társalogni tudjak, de ők is nagyon befogadóak, mondhatom, igazán remek srácok” – véli Lippai Tibor.
A borítófotón: Lippai Tibor (jobbra), ahogy Kovács Marcell kapus is abban reménykedik, hogy mielőbb átesik a tűzkeresztségen

