Átmozgatás – még a határon innen
Az ausztriai edzőtábor felé tartó csapatunk szombaton még Szentgotthárdon húzta meg magát.
„Melyik kosárcsapat ez?” – tette fel a kérdést az M3-as autópálya egyik benzinkútjának vásárlója, amikor meglátta csapatunk tagjait a buszról leszállni. A szombati edzőtáborba utazás első megállójánál feltett laikus kérdés csak első hallásra tűnt furcsának, valójában úgy is lefordítható, hogy csapatunkat bizony szépen megtermett legények alkotják. Az pedig nem a kosár-, hanem majd a futballpályán derül ki, hogy mire is képesek.
A felkészülés edzőmeccsekkel megspékelt magva most, az ausztriai edzőtáborozással kezdődik. A Galatasaray elleni, július 10-i grazi fellépés miatt csapatunk a tervezettnél két nappal korábban kelt útra, szombaton pedig az ausztriai hotel szentgotthárdi partnerszállodájába nyert bebocsátást. Csepelnél ebédelt a társaság, Győr után töltötte fel a busz az üzemanyagkészletét, a következő megálló pedig – hét és fél órával a kisvárdai indulás után – a határmenti Szentgotthárd volt.
Az utazás okozta „macskákat” Dudás Dániel erőnléti edző segítségével mozogta ki magából a csapat – jellemző, hogy Milos Kruscsics vezetőedző és segítője, Bojan Trkulja is lelkesen végezte a nyújtógyakorlatokat a Ráb folyó töltésén.
Aki szerette volna, vacsora előtt még a hotel wellnessrészlegébe is ellátogathatott, altatóra pedig senkinek nem lesz szüksége – ez garantált. Vasárnap délelőtt már futballpályán tréningeznek Lucasék, délelőtt még Szentgotthárdon, kora este pedig már az ausztriai bázison, Németújváron (Güssingben).