Átesett a tűzkeresztségen

2021-09-03 19:16:14
Kisvárda FC

Czérna Erik bemutatkozott az U19-es válogatottban.

Továbbra is álomszerűen alakulnak az utóbbi hónapok Czérna Erik számára. A 18 éves játékos a nyáron felkerült NB I-es csapatunkhoz, bemutatkozása az MTK ellen több mint nagyszerűen sikerült, és azóta még két meccsen szerepelt az élvonalban.

Közben megkapta meghívóját az U19-es válogatottba, amelynek színeiben ezekben a napokban a szerbiai Vilotics-kupán vesz részt.

A mieink a torna nyitónapján pénteken Zentán Montenegró ellen játszottak. Czérna Erik pedig a mérkőzés 58. percében lépett pályára, ezzel ő a Várda LA első neveltje, aki hivatalos korosztályos válogatott mérkőzésen szerepelhetett. A mérkőzést 4–1-re nyerte a magyar válogatott.

„Egy nullás vezetésünknél léptem pályára, és végig jól éreztem magam a mérkőzésen – mondta érdeklődésünkre Czérna Erik. – Gólt nem szereztem, de a negyedik találatunkból sikerült kivennem a részem. Ekkor a szélen vezettem a labdát, kapura lőttem, de a labda kipattant a tizenhatoson kívülre, ahonnan társam a kapuba lőtte.”

A jól sikerült rajt után Czérna Erikék vasárnap Topolyán Azerbajdzsán, kedden pedig Szabadkán a házigazda Szerbia ellen lépnek pályára.


next match
Kisvárda Master Good
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-10 13:00
OTP Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló