„Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez”

2021-09-30 08:55:24
Kisvárda FC

Joao Janeiro arról is beszélt, mi nehezítette meg a felkészülést a Homvéd elleni meccsre – BEHARANGOZÓ.

Megnőtt a csapat ázsiója annak köszönhetően, hogy hét mérkőzést követően már hat győzelemnél tart, és továbbra is vezeti az élvonal tabelláját (tegyük hozzá, a vesztett pontokat tekintve az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Ferencvárossal egyforma mérleggel állunk). Egymást érték a különböző médiumoktól érkező felkérések, Joao Janeiro nem győzte adni az interjúkat, miközben azért a Honvéd elleni pénteki mérkőzésre is készülni kellett.

„Abszolút nem volt terhes a számomra a nagyfokú médiaérdeklődés, örömmel álltam mindenki rendelkezésére – mondta a Honvéd elleni mérkőzés felvezetéseként Joao Janeiro vezetőedző. – Már csak azért is, mert érdekes kérdéseket kaptam, tetszett minden, amire kíváncsiak voltak az újságírók. Ugyanakkor hiába engem kérdeznek és én kerülök a fókuszba, a főszereplők, ha úgy tetszik a színészek a játékosok. Ezt nekik is elmondtam az öltözőben, nemcsak a külvilág felé. Ha ők jól teljesítenek, akkor minden jó, és én is akkor vagyok boldog.”

A csapat szereplése szerencsére nem olyan hektikus, mint amilyen a menetrendje. A következő hetekben egyetlen szombati fellépése sem lesz, vasárnapi és pénteki összecsapások váltják egymást, ami a felkészülésre is hatással van. Elég ez a néhány nap a felkészülésre?

„Mindig elég az idő, most is elkezdtük már a legutóbbi meccset követő napon – felelte portugál vezetőedzőnk. – Ugyanakkor el kell mondanom, mi vagyunk az egyedüli csapat, amelyiknek ilyen sok vasárnapi meccse van, és legközelebb is ilyen helyzetben leszünk, hogy a következő idegenbeli meccsünk Pakson, pénteken követi majd az Újpest elleni vasárnapi hazai fellépésünket. Ez a helyzet megváltoztatja a megszokott mikrociklusunkat, két edzéssel kevesebb áll rendelkezésre, és egy nappal kevesebbet pihenhetünk, mint ellenfelünk. Ráadásul egy hosszabb utazás vár ránk megint, de ezt már kezdjük megszokni. Mit mondhatnék erre? Alkalmazkodnunk kell ezekhez a körülményekhez is, és úgy kell készülnünk, hogy így is meg tudjuk valósítani a céljainkat.”

Joao Janeiro a Honvéd Nyíregyháza elleni balmazújvárosi kupamérkőzésén személyesen győződhetett meg arról, amiről a kispestiek mostani eredményei is árulkodnak, hogy jó formában van az ellenfél. Nincs ez másként a Kisvárdával sem, így aztán minden adott pénteken a jó mérkőzéshez.

„Annyit még, hogy a bajnokság többi tizenegy csapatának megvan a normális ciklusa, ami ránk nem mondható el a furcsa menetrendünk miatt. Miközben mindenki élvezi azokat a mérkőzéseket, amelyek csapatunk játszik. A játékosoknak a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt is átadtuk az információkat, tudjuk, hogy intelligensek, és képesek befogadni azt, hogy mit is kérünk tőlük. Meglátjuk, mit hoz majd a péntek, mindenesetre jó mérkőzésre van kilátás.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló