Alig húsz perc hiányzott

2020-12-21 18:21:14
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Nyolc veretlen bajnokinál és hat vereség nélküli idegenbeli bajnokinál állt meg a számláló.

Huszonkét perc választotta el Hej Viktort, hogy az őszi szezon – számunkra – mind az 1410 percét a pályán töltse. Védőnket a Fehérvári elleni szezonzáró meccs hajrájában állították ki, így a tavalyról áthozott sorozata húsz meccsnél és 1686 percnél zárult le. Utóbbi a klubranglista harmadik helyezéséhez elég, ennél többet egyvégtében csak Felipe (1800) és Lucas (1789) játszott. És ha már Lucas, meg a percek… Csapatkapitányunk túljutott a hétezredik pályán töltött percén az NB I-ben, a Fehérvár elleni meccset követően 7062-nél áll a mutatója. Hej kiállításával nincs már olyan játékosunk, aki az előző bajnokságból áthozott játszott meccs és játszott perc sorozatot dédelgetne, aktuálisan Rubus Tamásé a leghosszabb széria 1033 perccel.

NB I-es történetünk során a Fehérvártól kapott első gól volt a második leggyorsabb, amit egy mérkőzésen kaptunk. A nyolcadik perc előtt eddig csak egyszer, a harmadikban köszöntek be nekünk, még 2019 novemberében, Diósgyőrben. A második félidő huszadik másodpercében kapott gól viszont szünet utáni rekord, eddig leghamarabb a 47. percben találtak be nekünk – azt is a Vidi részéről, épp egy évvel ezelőtt a két csapat Kisvárdán játszott meccsén, Pátkai Máté révén. Ahogy most is, a két csapat legutóbbi, júniusban játszott fehérvári meccsén is a 87. percben adta meg a hazai csapat a kegyelemdöfést – akkor Nikolics Nemaja alakította 1–0-ról 2–0-ra, ezúttal pedig Funsho Bamgboye 2–0-ról 3–0-ra az eredményt.

Nyolc mérkőzésnél ért véget a veretlenségi sorozatunk és hatnál az idegenben vereség nélkül megvívott szériánk. Mindkettő klubrekordot jelent a maga kategóriájában az NB I-ben. 3–0-s vereséget negyedszer szenvedtünk az NB I-ben, másodszor a Fehérvár ellen és másodszor – a Puskás Akadémia elleni hazai 0–3 után – a mostani bajnokságban.


2020-2021: Várdai leg-, leg- leg-… (15 mérkőzés után)

Legtöbb mérkőzés: Hej Viktor, Lucas, Jaroslav Navrátil 15-15, Bohdan Melnik, Rubus Tamás, Claudiu Bumba, Sassá 14-14

Legtöbb játszott perc: Hej 1389, Lucas 1370, Rubus 1289, Dombó 1226, Melnik 1219

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Hej, Lucas 15-15, Rubus 14

Legtöbb végig játszott meccs: Hej 14, Dombó, Lucas, Rubus 13-13

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 13, Sassá, Claudiu Bumba, Driton Camaj 8-8

Legtöbbször becserélve: Horváth Zoltán 9, Roman Karaszjuk 8, Kovácsréti Márk 7

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Hej 20, Lucas 19 (mindkettő tavalyról áthozott sorozat), Navrátil 15

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Rubus 1033, Lucas, Melnik 842-842

A házi góllövőlista: Viana, Navrátil 3-3, Szimovics, Bumba, Jelena Richárd 2-2, Cukalasz, Rubus, Niko Datkovic, Kovácsréti, Sassá 1-1

Gólpassz: Bumba 6, Viana 3, Navrátil, Camaj, Kovácsréti 2-2, Szimovics, Sassá 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Bumba 8 (2+6), Viana 6 (3+3), Navrátil 5 (3+2), Szimovics 3 (2+1), Kovácsréti 3 (1+2), Jelena 2 (2+0), Sassá 2 (1+1), Camaj 2 (0+2), Cukalasz 1 (1+0), Rubus 1 (1+0), Datkovic 1 (1+0)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 429 perc (11-15. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 5 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 379 perc (11-15. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 94 perc

Sárga lap: Datkovic 5, Lucas, Hej 4-4, Melnik, Rubus 3-3, Szimovics, Viana, Dombó 2-2, Sassá, Cukalasz, Bumba, Camaj, Mihai Minca, Jelena, Navrátil, Cornel Ene, Lazar Zlicsics 1-1

Kiállítva: Viana, Hej 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 81

Összesített mérleg: 81 mérkőzés, 28 győzelem, 19 döntetlen, 34 vereség, 95–109-es gólkülönbség, 103 p1ont, 1,2716 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 39-14-12-13, 47–46, 54, 1,3846 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 42-14-7-21, 48–63, 49, 1,1667 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Lucas 77

Legtöbb játszott perc: Lucas 7062

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 77

Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 73

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi András 29

Legtöbbször becserélve: Sassá 37

Legtöbb meccs sorozatban: Gheorghe Grozav (2018-2019: 27. forduló-2019-2020: 22. forduló) 29

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Grozav 12

Legtöbb gólpassz: Rados Protics 10

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 21 (12+9)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas 26

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:45
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló