Akár augusztusban
A mostani bajnokságban a második zalaegerszegi meccsünket is az vezeti, aki az elsőt.
Ebben a bajnokságban már másodszor vezet Zalaegerszeg–Kisvárda Master Good mérkőzést Bogár Gergő, s minthogy több ilyen meccs nem lesz a 2022-2023-as idényben, százszázalékos a mutatója ezen a téren. Az augusztus 21-i összecsapáson (3–1-re nyertünk) kívül október 8-án találkoztunk vele, amikor 2–0-ra legyőztük a Vasast hazai pályán.
Ez lesz a 14. mérkőzés, amit az NB I-ben vezet nekünk, így a gyakorisági rangsorunk harmadik helyén utoléri Andó-Szabó Sándort. A 31 éves spori a 83. NB I-es bajnokijára készül, a leggyakrabban (15-ször) a Puskás Akadémiának vezetett, mi vasárnap utolérjük a Fehérvárt (14) az ő rangsorában, a ZTE-nek pedig 13. alkalommal vezet.
A nekünk vezetett mérkőzéseinek mérlege a mi szempontunkból: hét győzelem, egy döntetlen és öt vereség, 19–14-es gólkülönbség. Legutóbb, Zalaegerszegen három tizenegyest is ítélt, egyet a kárunkra, kettőt pedig a javunkra. Az elsőt Driton Camaj értékesítette, a másodikat Bohdan Melnik kihagyta, de a kapusról kipattanót belőtte. Összességében 3–3 büntetőt ítélt nekünk, illetve ellenünk, három kisvárdai játékost állított ki és egyet az ellenfelek soraiból (legutóbb a Vasas ellen Szivacski Donátot az ellenfélből), a kiosztott sárga lapok száma a mi szempontunkból: 38–25.
OTP BANK LIGA: 26. FORDULÓ
ZALAEGERSZEGI TE FC (8.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (6.)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, vasárnap, 16.30
Vezeti: Bogár Gergő (Szalai Dániel, Szécsényi István – tartalékjátékvezető: Andó-Szabó Sándor)