Akadémistából profi lett

2021-03-05 12:47:50
Kisvárda FC

Teljesült az egyik álma a Munkácsról induló, 2018-tól Kisvárdán pallérozódó támadónak.

Aláírta élete első profi szerződését Himics László, aki három évre szóló megállapodást kötött klubunkkal. A futballista eddig is kisvárdai kötelékbe tartozott, 2018-ban érkezett a munkácsi partnerakadélmiánkról, akkor az U17-es korosztály munkájába kapcsolódott be, utána szerepelt az U19-ben, majd a megyei I. osztályú, immár NB III-as tartalékcsapatunkban is. Közben bemutatkozott az NB I-ben is (tavaly júniusban a Ferencváros otthonában jutott szerephez), edzőmeccsen pedig már gólt is szerzett a felnőttek között.

„Nagy álmom vált valóra azzal, hogy aláírtam első profi szerződésemet, amióta elkezdtem futballozni, ez éltetett. Örülök neki, hogy megkaptam a bizalmat, ehhez az kellett, hogy az NB III-as csapatban szem előtt legyek. Minden erőmmel azon leszek, hogy megkapjam a lehetőséget az NB I-esek között is, de már az is sokat jelent a számomra, hogy a felnőtt csapattal edzhetek” – mondta a „beiktatási” ceremónia után a 19 éves Himics László.

Révész Attila sportigazgató szerint a jobb oldalon, bármelyik pozícióban bevethető játékosról van szó, akinek nagy erénye a gyorsasága és a helyzetfelismerő képessége. A már magyar állampolgársággal is rendelkező Himics László akadémiánk saját neveltjének tekinthető, profi pályafutásához sok sikert kívánunk.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk