Ahova mindig szívesen megyünk

Az MTK stadionjában ezidáig rendre sikeresek voltunk – két csapat ellen is.
Ha nem is olyan, mintha otthon játszanánk, de kétségkívül ott, ahol eddig rendre otthon éreztük magunkat. Miután megépült az Új Hidegkuti Nándor Stadion, csapatunk 2018 tavaszától nyolc mérkőzést játszott ott. Először még az NB II-ben az MTK ellen (3–2-re nyertünk), majd három alkalommal az ott albérletben szereplő Honvéd ellen is (mindháromszor győztünk).
Ebből a nyolc mérkőzésből hetet megnyertünk, egy pedig 1–1-es döntetlenre végződött – épp az MTK ellen, tavaly októberben. Ha csak az MTK elleni NB I-es összecsapásokra szűkítjük a kört, akkor három győzelem (valamennyi 1–0) és az említett 1–1-es döntetlen a mérlegünk. Legutóbb áprilisban 1–0-s sikerrel hoztuk el a három pontot.
Mi másban reménykedhetünk, mint abban, hogy a helynek ismét lesz szelleme...
Az MTK Budapest elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 6 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 5–3-as gólkülönbség
Hazai pályán: 2-1-0-1, 1–2
Idegenben: 4-3-1-0, 4–1
Gólszerzőink: Vári Barnabás, Brana Ilics, Horváth Zoltán, Kovácsréti Márk, Lazar Csirkovics 1-1
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas, Horváth Z., Melnik, Sassá 5-5, illetve Gera D. 4
Az MTK Budapest elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2018-2019
7. FORDULÓ
2018. szeptember 1.
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1632 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Bornemissza – Radványi, Gaál Gy.)
MTK: Kicsak – Ikenne-King, Pintér Á., Gengeliczki, Katona M. – Vass Á. – Gera D. (Torghelle, 61.), Kanta J. (Kulcsár T., 70.), Schäfer, Bognár I. (Farkas B., 78.) – Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics – Sassá (Gosztonyi, 58.), Misic (Mitosevics, 64.), Ilics – Horváth Z. (Negrut, 82.)
Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Vári B. (11-esből, 0–1) a 36. percben
A mérkőzés összefoglalója:
18. FORDULÓ
2018. december 15.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 1–0 (0–0)
Kisvárda, 1175 néző, v.: Radványi (Ring, Márkus T. – Szőts, Molnár A.)
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Negrut, 93.), Milevszkij (Gosztonyi, 80.), Sassá (Protics, 90.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László
MTK: Kicsak – Katona M., Baki, Pintér Á., Szelin – Vass Á. – Gera D. (Farkas B., 77.), Vogyicska (Lencse, 79.), Bognár I., Schäfer – Torghelle. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Ilics (1–0) a 76. percben
A mérkőzés összefoglalója:
29. FORDULÓ
2019. április 20.
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1819 néző, v.: Solymosi (Buzás, Varga G – Farkas Á., Szilágyi S.)
MTK: Horváth L. – Katona M., Pintér Á., Gengeliczki, Szelin – Vogyicska, Vass Á. (Vass P., a szünetben) – Schön, Bognár I. (U. Diallo, 68.), Gera D. – Lencse (Kanta J., a szünetben). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk – Karaszjuk (Vári B., 86.), Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav – Horváth Z. (Negrut, 70.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Horváth Z. (0–1) a 20. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2020-2021
8. FORDULÓ
2020. október 24.
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1084 néző, v.: Antal P. (Bornemissza, Csatári – Zierkelbach, Urbán E.)
MTK: Mijatovics – Balázs B. (Ikenne-King, 84.), Varju, Nagy Zs., Ferreira, Herrera – Gera D., Cseke B. (Biben, 84.), Mezei – Dimitrov (Schön, 9., Prosser, 64.), Miovszki. Vezetőedző: Michael Boris
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Szimovics – Navrátil (Kovácsréti, a szünetben), Bumba (Cukalasz, 86.), Sassá (Camaj, a szünetben) – Viana (Horváth Z., 81.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Gera D. (11-esből, 1–0) a 23., Kovácsréti (1–1) a 60. percben
A mérkőzés összefoglalója:
19. FORDULÓ
2021. február 2.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 0–2 (0–1)
Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Káprály (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi – Németh Á., Farkas Á.)
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ötvös B., Csirkovics, Leoni – Szimovics – Sassá (Kovácsréti, 60.), Lucas (Horváth Z., 81.), Karabeljov (Navrátil, a szünetben), Bumba (Zlicsics, 60.) – Viana (Jelena, 60.). Vezetőedző: Supka Attila
MTK: Somodi – Ikenne-King, Varju, Nagy Zs., Herrera (Balázs B., 81.) – Kata (Palincsár, 71.), Cseke B., Dimitrov (Mezei Sz., a szünetben) – Varga R., Miovszki (Bíró B., 89.), Schön (Prosser, 81.). Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerző: Schön (0–1) a 39., Varga R. (0–2) az 52. percben
A mérkőzés összefoglalója:
30. FORDULÓ
2021. április 21.
MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Pillók (Tóth V., Huszár – Zierkelbach, Radványi)
MTK: Mijatovics – Alho, Varju, Nagy Zs., Herrera (Cseke B., 82.) – Kata (Perkovics, 58.), Dimitrov (Bíró B., 76.)– Prosser, Kanta J. (Palincsár, 58.), Schön – Varga R. Vezetőedző: Michael Boris
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Bumba (Ötvös, 78.), Zlicsics (Kovácsréti, a szünetben), Camaj (Jelena, a szünetben) – Sassá (Viana, 83.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Csirkovics (0–1) a 24. percben
A mérkőzés összefoglalója:
A borítófotón: A legutóbb áprilisban győztes csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban
Fotó: Ombodi Tamás

