Ahány vereség az elején, annyi győzelem aktuálisan

2022-08-27 17:48:30
Kisvárda FC

Ugyanaz a spori vezet vasárnap, mint az első NB I-es meccsünkön, ugyancsak a Vidi ellen.

Ahogy a klubtörténet első NB I-es mérkőzésén, úgy vasárnap is Bognár Tamás vezeti a Fehérvár elleni bajnokinkat. A 43 éves, 237. élvonalbeli bevetésére készülő, azzal a magyar örökranglistán a kilencedik helyen álló játékvezető ebben a párosításban több mérkőzést még nem vezetett, nekünk vasárnap dirigál majd tizedszer az élvonalban.

A legutóbbi, 2021-2022-es bajnokságban összesen háromszor fújta a sípot kisvárdai érdekeltségű összecsapásokon, valamennyit (DVSC 2–1, Zalaegerszeg 5–0, Bp. Honvéd 3–2) meg is nyertük a Várkerti Stadionban. Az összesített mérlegünk az általa vezetett összecsapásokon: négy győzelem, két döntetlen és három vereség, 14–12-es gólkülönbség. Az általa vezetett első három meccset elveszítettük, 2019. december 7-e (Újpest 0–1), vagyis hat mérkőzés óta viszont veretlenek vagyunk, amikor ő fújja a sípot. Tizenegyesből egyet ítélt ellenünk (még az első meccsen a Vidi ellen, amit ki is hagytak), két kisvárdai játékost állított ki (Vári Barnabást ugyancsak az első NB I-es meccsünkön, majd a másodikon Sztavrosz Cukulaszt a Mezőkövesd ellen) és ugyancsak kettőt az ellenfelek közül. A sárga lapot hússzor mutatta fel kisvárdaiaknak és fele annyiszor az ellenfeleknek.

Bognár Tamás a fehérváriaknak 38. alkalommal vezet, ami a Honvéd és a DVSC mögött a harmadik legtöbb a gyakorisági listáján, mi a 18. helyen állunk nála az eddigi kilenc NB I-es bajnokival.


OTP BANK LIGA: 5. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)–MOL FEHÉRVÁR FC (9.)*

Várkerti Stadion, vasárnap, 14.30

Vezeti: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Kóbor Péter – tartalékjátékvezető: Zierkelbach Péter)

*A helyezési számok a forduló előtti állapotot mutatják


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló