A várva várt első tétmeccs

A Mol Magyar Kupában vasárnap a megyei I. osztályú Pilisi LK vendégei leszünk. BEHARANGOZÓ
Edzőmeccs után kupamérkőzés – következik Mátyus János első tétmérkőzése a kisvárdai kispadon. Vezetőedzőnk Pilisen, a Pest megyei I. osztályú ellenféllel szemben debütál tétmérkőzésen csapatunk élén. Ha valaki, akkor Mátyus János tudja jól, hogy mit jelent a kupában menetelni, hiszen az előző kiírásban – éppen csapatunk testén is át, a negyeddöntőben aratott 2–0 következtében – a döntőig menetelt a másodosztályú Budafokkal.
„Az emlékek frissek, de azért nem annyira, hogy azóta is azzal kelek és fekszem, ám most, hogy szóba került, valóban nagy tettet hajtottunk végre – mondta a vasárnap 15 órakor kezdődő kupameccs kapcsán megszólaltatott vezetőedzőnk, Mátyus János. – A kinevezésemkor beszéltünk is arról Révész Attila sportigazgatóval, hogy jó lenne valami hasonlót alkotni ebben a sorozatban, de hosszú odáig az út, és eléggé messze van még. Nagyon várom már az első tétmérkőzést, a Nyíregyháza elleni edzőmeccsen láthattam „élőben” futballozni a csapatot, ez azonban már egy teljesen más szituáció. Adott esetben az is előfordulhatna, hogy olyan játékosok jutnak lehetőséghez, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak, de ismerkedési fázisban vagyunk, minden információra szükségem van, kíváncsian várom az egyének és a csapat teljesítményét.”
Vezetőedzőnk talán értesült róla, hogy négy éve alaposan megszenvedtünk Pilisen, és csak a 77. percben szerzett tizenegyesgóllal sikerült 1–0-ra nyerni és továbbjutni.
„Amikor gyűjtögettem az információkat az ellenfélről, ezzel is szembesültem, nem lehetett egyszerű meccs – így Mátyus János. – Nem lennék boldog, ha most is így járnánk, sokkal inkább arra vágyom, hogy az első perctől annak adjuk nyomát: ezen a mérkőzésen bizony csak mi juthatunk tovább. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy kötelező a győzelem, de most valahol ez a helyzet, a továbbjutás és az önbecsülés miatt is fontos a siker. Még úgy is, hogy minden tiszteletünk az ellenfélé, nem véletlenül jutott el idáig, és mivel ez lesz az első tétmeccs a vadonatúj pilisi sporttelepen, biztosan feltüzelt ellenfélre számíthatunk.”
Azon a 2019-es mérkőzésen az azóta autóbalesetben elhunyt Halgas Tibor volt a pilisiek edzője – ő a Fradiban csapattársa is volt Mátyus Jánosnak.
„Tibor nagyon fiatalon került fel a felnőttek közé, és lett a csapattársam. Remek játékos és nagyszerű ember volt, az edzői pályafutása is bíztatóan indult. Nagyon szomorú volt az a nap, amikor hallomást szereztem a tragédiáról, nagy szeretettel gondolok vissza rá, és a vasárnapi meccs kapcsán is ápolom az emlékét” – beszélt az érzéseiről a 2020-ban elhunyt egykori csapattárs kapcsán Mátyus János.
MOL MAGYAR KUPA: A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
PILISI LK–KISVÁRDA MASTER GOOD
Pilis, Gubányi Károly utcai sporttelep, vasárnap, 15.00
Vezeti: Horváth Tibor (Czeglédi Barna, Majorné Nagy Petra)
A borítófotón: A nyíregyházi volt az első edzőmeccs Mátyus János irányításával, Dominik Kovacic (24) és tárdai vasárnap tétmérkőzésen szerepelnek

