A tízes mezzel járó teher

2019-01-23 12:37:38
Kisvárda FC

Gheorghe Grozav nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Kisvárdáról is növelni tudja majd válogatottságai számát.

Nagy port vert fel Romániában, hogy Gheorghe Grozav Kisvárdára igazolt, de Magyarországon is sokan csodálkoztak azon, klubunk miként tudta megszerezni a játékost. Grozav kisvárdai futballistaként honlapunk mellett a Nemzeti Sportnak nyilatkozott elsőként. Részletek az interjúból.

„Az utóbbi időben nem sokat játszottam, és azért igazoltam a magyar élvonalba, hogy minél előbb visszanyerjem a formámat – válaszolta Gheorghe Grozav, aki 27 válogatott mérkőzése közül egyet sem játszott a magyarok ellen, viszont ő a román nemzeti csapat első olyan gólszerzője, aki az 1989-es forradalom után született. – Szeretném, ha jó játékkal tudnám hozzásegíteni a Kisvárdát a bennmaradáshoz.”

Grozav érkezéséhez nem kis részben hozzájárult, hogy november 1-jén, a Csíkszeredában játszott kupamérkőzésen „panenkásan” végezte el és hagyta ki azt a büntetőt, amelyet ha akkor értékesít, továbbjutott volna csapata, a Dinamo Bucuresti. Akkor körön kívülre került a nagymúltú klubnál. Meglehet, ma már más megoldást választana.

„Nem. Abban a pillanatban azt a döntést hoztam, hogy úgy kell lőnöm a labdát, ha úgy éreznem, most sem tenném másként. Ezek után történt, ami történt, csapaton, majd kereten kívülre kerültem, de ezzel már nem foglalkozom, csakis előre nézek.”

A 27 válogatott mérkőzéséből négyet 2018-ban játszott a támadó. Kisvárdáról is lehet visszaút a nemzeti csapatba?

„Jólesett Cosmin Contra kapitány bizalma, amikor azt nyilatkozta, ha lesz csapatom, és jól játszok, akkor visszavesz a keretbe, igyekszem majd meghálálni. Elsősorban rajtam múlik, hogy sikerül-e visszaszereznem a helyem a román válogatott keretében, ha jól teljesítek, gólokat szerzek, akkor felhívhatom magamra a figyelmet. Onnantól kezdve viszont kizárólag Cosmin Contrán múlik, hogy postázza-e a meghívót. Nincs más dolgom, mint keményen edzeni és jól játszani, de azt kijelentem: nem levezetni jöttem ide, szeretnék még játszani a román válogatottban.”

És akkor újra megkapná a 10-es mezt, amelyet már többször is viselt a válogatottban?

„Nagyon nagy felelősség abban a mezben játszani, hiszen Gheorghe Hagi magasra tette a lécet. Én is viselhettem azt a mezt, amely a valaha volt egyik legjobb román játékos öröksége, és éreztem a nyomást, a felelősséget. Talán egyszer még magamra ölthetem, de ismétlem, egyelőre semmi más nem vezérel csak az, hogy jól teljesítsek az új klubcsapatomban. Nem lehet más célunk, mint a bennmaradás kiharcolása.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló