A tendencia javuló

2021-02-19 14:18:10
Kisvárda FC

Hosszú idő után látogatunk újra Paksra, ahol az első győzelem megszerzésének reményében lépünk fel – MÚLTIDÉZŐ

A jelenlegi NB I-es helyszínek közül Pakson jártunk a legrégebben, még 2019 novemberében. A teljes 2020-as év eltelt úgy, hogy a tolnai városba látogattunk volna, a Paks viszont kétszer is megfordult azóta Kisvárdán, és mindkétszer veszített. Azoknak a győzelmeinknek köszönhetően az egymás elleni mérleg immár nekünk kedvez, de továbbra is igaz: Pakson még nem tudtunk nyerni. A tendencia ugyanakkor javuló, hiszen két vereség után legutóbb döntetlenre voltunk képesek, ráadásul úgy, hogy a rendes játékidő leteltekor, emberelőnyben játszva, még vezettünk.

A sorminta alapján vagy megszületik a második döntetlenünk Pakson, vagy – tovább javítva a tendenciát – megszerezzük az első győzelmünket. Kiindulási alapnak nem is rossz...


A Paksi FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 7 mérkőzés, 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 8–7-es gólkülönbség

Hazai pályán: 4-3-1-0, 6–1

Idegenben: 3-0-1-2, 2–6

Gólszerzőink: Claudiu Bumba 2, Horváth Zoltán, Gheorghe Grozav, Lucas, Sassá, Jaroslav Navrátil, Jelena Richárd 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas 7, illetve Hahn 7


A Paksi FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2018-2019

10. FORDULÓ

2018. október 6.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1 (3–1)

Paks, 600 néző, v.: Radványi (Becséri, Király Zs. – Pintér Cs., Kulcsár K.)

PAKS: Nagy G.– Kulcsár D., Fejes A., Gévay, Báló – Egerszegi – Haraszti (Horváth P., 89.), Kecskés T., Bertus, Remili (Bartha, 85.) – Hahn (Simon A., 77.). Vezetőedző: Csertői Aurél

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas (Sassá, 68.), Protics – Gosztonyi (Negrut, 80.), Misic (Karaszjuk, 61.), Ilics – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Hahn (1–0) a 16., Remili (2–0) a 19., Horváth Z. (2–1) a 30., Gévay (3–1) a 42., Gévay (4–1) a 91. percben

A mérkőzés összefoglalója:

21. FORDULÓ

2019. február 16.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 0–0

Várkerti Stadion, 2007 néző, v.: Farkas Á. (Szert, Varga Zs. – Vad, Nagy R.)

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco, Cukalasz, Grozav (Gosztonyi, 65.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

PAKS: Nagy G. – Kulcsár D., Gévay, Fejes A., Szabó J. – Zsidai – Hahn (Könyves, 63.), Kecskés T. (Windecker, 83.), Papp K., Bartha (Nagy R., 87.) – Simon A. Vezetőedző: Csertői Aurél

A mérkőzés összefoglalója:

32. FORDULÓ

2019. május 11.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)

Paks, 1702 néző, v.: Andó-Szabó (Berettyán, Szécsényi – Vad, Pillók)

PAKS: Nagy G. – Kővári, Lenzsér, Fejes A., Szabó J. – Windecker (Egerszegi, 79.) – Könyves, Papp K., Kesztyűs B. (Cseke, 66.), Bartha (Hahn, 66.) – Simon A. Vezetőedző: Csertői Aurél

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Horváth Z., 72.), Cukalasz (Negrut, 85.), Grozav – Ilics (Hugo Seco, 79.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Könyves (1–0) a 73. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

1. FORDULÓ

2019. augusztus 3.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 1–0 (0–0)

Várkerti Stadion, 2128 néző, v.: Bogár (Ring, Szert – Farkas Á., Csonka B.)

KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Lucas, Cukalasz – Hugo Seco (Negrut, 71.), Grozav, Kovácsréti (Karaszjuk, 80.) – Tischler (Gosztonyi, a szünetben). Vezetőedző: Miriuta László

PAKS: Holczer – Osváth, Lenzsér, Fejes A., Szabó J. – Könyves (Remili, 84.), Papp K., Windecker (Cseke B., 66.), Fejős (Bartha, 75.) – Böde, Hahn. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics

Gólszerző: Grozav (1–0) a 79. percben

A mérkőzés összefoglalója:

12. FORDULÓ

2019. november 9.

PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–0)

Paks, 1210 néző, v.: Erdős (Horváth R., Szalai D. – Solymosi, Pillók)

PAKS: Rácz G. – Poór (Osváth, 72.), Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Simon Á. (Windecker, 59.), Papp K., Balogh B. – Könyves (Kulcsár D., 82.), Böde, Hahn. Megbízott edző: Osztermájer Gábor

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Kravcsenko, Rubus, Protics – Lucas, Bumba (Hej, 93.) – Hugo Seco (Kovácsréti, 83.), Cukalasz, Grozav – Gosztonyi (Sassá, 68.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Lucas (0–1) a 88., Szabó J. (1–1) a 91. percben. Kiállítva: Papp K. a 86. percben

A mérkőzés összefoglalója:

23. FORDULÓ

2020. február 29.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 2–0 (0–0)

Várkerti Stadion, 2002 néző, v.: Andó-Szabó (Márkus T., Horváth R. – Iványi Z., Radványi)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Beriosz, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 67.), Cukalasz (Tischler, 72.), Bumba – Viana (Szimovics, 82.). Vezetőedző: Bódog Tamás

PAKS: Holczer – Kulcsár D. (Haraszti, 78.), Poór, Lenzsér, Szélpál N., Szabó J. – Szakály D., Balogh B., Bertus (Windecker, 59.) – Böde, Hahn (Sajbán Máté, 62.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor

Gólszerző: Sassá (1–0) a 74., Bumba (2–0) a 82. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

11. FORDULÓ

2020. november 20.

KISVÁRDA MASTER GOOD–PAKSI FC 3–1 (2–1)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Káprály (Garai P., Bornemissza – Csonka, Ducsai)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navrátil (Kovácsréti, 76.), Bumba (Karaszjuk, 80.), Sassá – Camaj (Jelena, 62.). Vezetőedző: Supka Attila

PAKS: Hegedüs L. – Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Böde – Osváth (Kulcsár D., a szünetben), Bognár I., Balogh B., Bertus (Ádám M., 59.) – Haraszti (Sajbán Máté, a szünetben), Hahn. Vezetőedző: Bognár György

Gólszerző: Bumba (1–0) a 18., Rubus (öngól, 1–1) a 30., Navrátil (2–1) a 44., Jelena (3–1) a 86. percben

A mérkőzés összefoglalója:



A borítófotón: A héten megsérült csapatkapitány, Lucas (elöl) betalált a legutóbbi paksi mérkőzésen


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló