A tavaszi veretlen a nyeretlennel

Vasárnap Jászberényben lép pályára NB III-as tartalékcsapatunk. BEHARANGOZÓ
Évek óta az NB III meghatározó tagja a Jászberényi FC, tartalékcsapatunk vasárnapi ellenfele a harmadosztály Keleti csoportjában. A jászságiak számára azonban a tavasz nehezen indult, öt forduló során mindössze egy pontot szereztek, ezzel szemben csapatunk mérlege ugyanennyi fellépésen kilenc pont. Vagyis, az idei nyeretlen fogadja a 2022-es veretlent.
„Minden bizonnyal arra törekszik majd a Jászberény, hogy az eddigi szereplésén hazai pályán javítani tudjon – vetítette előre Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – Amúgy is nehéz eredményesen futballozni az otthonukban, most különösen az lesz. Jól ismerjük a stílusukat, abból kifolyólag kemény és harcos mérkőzésre lehet számítani. Szeretnénk elkerülni azokat a hibákat, amelyeket az elmúlt két mérkőzésen elkövettünk, és nemcsak megszerezni a vezetést, hanem adott esetben növelni az előnyt, nem a végére hagyva a döntést, és persze három pontot szerezni idegenben.”
NB III KELETI CSOPORT: 26. FORDULÓ
JÁSZBERÉNYI FC (11.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (6.)
Jászberény, Városi Stadion, vasárnap, 14.00
Vezeti: Altorjay Áron Gellért (Schweighardt Dániel, Pogonyi Ferenc)
A borítófotón: Szeptemberben, hazai pályán 2–0-s győzelemben lehetett része Bíró Rolandnak (jobbra) és Sikorszki Bencének (hátul) a Jászberény ellen
Fotó: Ombodi Tamás

