A szülők is megnyugodhattak

2021-10-29 06:17:57
Kisvárda FC

A kupamérkőzésen remeklő Driton Camaj szerint nagy a harc a csapatba kerülésért.

A csapat 4–1-es győzelemmel, Driton Camaj pedig két-két góllal és gólpasszal zárta az MTK elleni szerdai kupamérkőzésünket. A montenegrói szélső alighanem a legjobb meccsét játszotta azóta, hogy Kisvárdára igazolt, a jelek szerint pedig a kupa az igazi felségterülete, hiszen abban a sorozatban már hat gólnál tart a másfél év alatt, és tavaly is volt olyan mérkőzése (a ZTE ellen), amikor duplázott.

„Én is úgy érzem, hogy ez volt eddig a legjobb meccsem kisvárdai játékosként, de ettől sokkal fontosabb, hogy nyerni tudtunk, ott vagyunk a következő fordulóban, és várjuk a jó folytatást – állapította meg Driton Camaj. – Jót tett az önbizalmamnak ez a teljesítmény, és bízom benne, hogy tartani tudom ezt a színvonalat.”

Az Újpest elleni bajnokin félóra játék után kiállították Camajt, így minden bizonnyal gyógyírt szolgáltatott a számára a szerdai teljesítmény. És talán edzőjének, Joao Janeirónak is feladta a leckét, hogy bajnoki meccsen is lehet vele számolni.

„Nagy a verseny a csapatba kerülését, hiszen sok a jó játékos a keretben – így a 24 éves szélső. – Az edző feladata eldönteni, hogy kit állít be a csapatba, de természetesen örülnék neki, ha számolna velem a vasárnapi, ZTE elleni mérkőzésen. Ha ez így lesz, akkor a legjobbamat igyekszem bemutatni a pályán.”

Vajon ki örült a legjobban Driton Camaj szerdai teljesítményének?

„Természetesen a családom tagja, akik akkor boldogok, ha én is az vagyok – felelte az érintett. – A szüleim itt voltak az Újpest elleni bajnokin, és ők is nagyon csalódottan vették tudomásul, hogy akkor kiállítottak. A szerdai meccset otthonról követték, és nagyon boldogok voltak, hogy ilyen jól sikerült a visszatérésem.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Mol Fehérvár FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-12-05 13:30
OTP Bank Liga, 15. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-0
2-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-11-27 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló