A századikhoz közelít

2021-01-22 17:03:55
Kisvárda FC

Eddig nem volt szerencsénk a szombati meccs játékvezetőjével – talán majd most.

Egy híján a századik NB I-es meccsét vezeti szombaton Kisvárdán Berke Balázs, akinek irányítása mellett csapatunk eddig egy híján mindegyik mérkőzését elveszítette az NB I-ben.

Pedig a zalai illetőségű sporival nem indult rosszul a „kapcsolatunk”, hiszen 2018-ban Diósgyőrben 1–1-et játszottunk, igaz, egy félidőn át akkor is emberhátrányba kényszerültünk. A további találkozásink azonban nem alakultak szerencsésen, az azt követő hat meccset rendre elveszítettük, amikor Berke fújta a sípot. Ezen meccsek fele a Fehérvár elleni volt (sorrendben 1–2 és 0–3 idegenben, majd 0–2 itthon), a másik három a Diósgyőr (1–3 idegenben) a DVSC (0–1 idegenben) és a tavaly október 16-i Ferencváros (0–2 itthon) elleniek.

A kiállítás mellett tizenegyest kétszer ítélt ellenünk, mindkettőt az 1–3-as diósgyőri meccsen. Játékosainknak 21 (a legtöbbet négyet, Lucasnak), a mindenkori ellenfeleknek 13 sárga lapot osztott ki ezeken a meccseken.


OTP BANK LIGA: 16. FORDULÓ

Kisvárda Master Good (5.)–Mezőkövesd Zsóry FC (8.)

Várkerti Stadion, szombat, 14.30 (zárt kapuk mögött)

V.: Berke Balázs (Buzás Balázs, Csatári Tibor – Bognár Tamás, Csonka Bence – Becséri Gergely)


A borítófotón: Csapatkapitányunk, Lucas legutóbb tavaly októberben, a Fradi elleni meccs előtt ökölpacsizhatott Berke Balázzsal


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló