A nem túl vidám gólszerző

2020-02-04 08:16:44
Kisvárda FC

Nemanja Obradovics örül az első találatának, de szomorú az eddigi két vereség miatt.

Csapatunk idei első gólja Nemanja Obradovics első találata volt kisvárdai színekben, egyben szerb játékosunk gólja 339 percnél állította meg a szerzett gól nélküli sorozatunkat, és övé a dicsőség, miszerint első kisvárdai játékosként bajnoki mérkőzésen betalált a Ferencvárosnak.

„Nagyon jó érzés ezt hallani, de nagyon szomorú is vagyok egyben, mert vereséget szenvedünk – mondta Nemanja Obradovics. – A gólunk után feljavult a teljesítményünk, a második félidő huszadik percéig gondot is okoztunk a Ferencvárosnak a játékunkkal, az alapján többet érdemeltünk volna. Azt a szintet kell tartanunk a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen, amely roppant fontos lesz a számunkra. Ami a gólomat illeti, szép támadást vezettünk középen, majd Claudiu Bumba balra játszotta a labdát Hej Viktornak, ő remekül lőtte középre, a kapus pont elém ütötte, ebben szerencsém volt, de gyorsan tudtam reagálni, és a léc alá lőttem. Még egyszer mondom, bár gólt szereztem, szomorú vagyok, hogy nem gazdagodtunk legalább egy ponttal.”

Két mérkőzés után már van némi tapasztalata arról a támadónak, hogy milyen szintet képvisel a magyar bajnokság és azon belül a kisvárdai csapat.

„A bajnokság erős, elégedett és boldog vagyok azzal, hogy ide kerülhettem – folytatta a 30 éves támadónk. – Ugyan elvesztettünk két mérkőzést, de a topcsapatok ellen, a mutatott játékunk alapján reménykedhetünk a jobb szereplésben. A klub lehetőségei nagyszerűek, minden adott a jó szerepléshez.”

Kedden nagy utazás vár a csapatra, hiszen több mint 500 kilométert kell buszozni a szerdai ellenfél, a Zalaegerszeg otthonába.

„Hallottam, hogy hat-hétórás buszozás vár ránk, de profi játékosok vagyunk, olykor szembe kell nézni az ilyennel is – így Obradovics. – A hosszú utazás után lesz elég időnk és lehetőségünk arra, hogy fitten lépjünk pályára, minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a szerdai meccsre koncentráljunk.”


A fotón: Nemanja Obradovics (12) így vette be a Fradi kapuját

Fotó: Frissmedia/Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló