A minőség kifizetődik

2021-12-08 06:54:16
Kisvárda FC

Bajnokságbeli első gólját szerző belső védőnknek a Fehérvár ellen különösen az első félidő játéka tetszett.

Tizedik kisvárdai játékosként Lazar Csirkovics is feliratkozott a házi góllövőlistára ebben a bajnokságban – a Mol Fehérvár FC ellen a meccs elején, a negyedik percben volt eredményes. A 29 éves szerb belső védő összeségében a második találatát szerezte az OTP Bank Ligában, az elsőt ugyancsak fejjel, még a tavaszi szezonban érte el az MTK elleni idegenbeli győzelem (1–0) alkalmával.

„Természetesen megkönnyíti a csapat dolgát, ha a meccs korai szakaszában betalál, szerencsére mostanában ezzel nem volt baj – mondta a Fehérvár elleni vasárnapi hazai mérkőzésen (2–1) történtekről is a kétszeres szerb bajnok és kupagyőztes Lazar Csirkovics. – Begyakorolt figura végén találtam be, háttal voltam ugyan a kapunak, de szerintem jól sikerült a kivitelezés. A formánk továbbra is remek, vasárnap az első félidőben kimondottan jól, a másodikban taktikusan játszottunk. Talán az a titok, hogy Erős Gábor vezetésével, ha lehet, még többet edzünk és az öltöző hangulata is csúcs, emellett remek játékosaink vannak, a minőség pedig kifizetődik. A Partizan Beograddal van tapasztalatom a trófeák begyűjtésével kapcsolatosan, annál nem sok minden jobb történhet egy futballistával. Társaimmal együtt azért harcolunk, hogy a következő idényre nézve nemzetközi porondot érő helyezést érjünk el.”

Csapatunkra idén még két mérkőzés vár: vasárnap a Mezőkövesd vendégeként lépünk pályára, december 19-én pedig a Puskás Akadémia érkezik a Várkertbe.


A borítófotón: Lazar Csirkovics (pirosban) remek fejjátéka vasárnap vezető gólt eredményezett

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló