A mezőny első felében a jobbhátvéd

Közzétette a sportnapilap a játékosrangsorát, amely alapján a legjobb átlag kapusunké lett.
Az országos sportnapilap, a Nemzeti Sport elkészítette az OTP Bank Liga játékosrangsorát, amely a mérkőzéseket tudósító újságírók 1-10-ig terjedő skálán adott osztályzatainak átlaga alapján alakult ki. A listára azon játékosok kerülhettek fel, akik a mérkőzések több mint felén, vagyis legalább 17 alkalommal osztályzattal értékelhető teljesítményt nyújtottak. Tíz kapus és 129 mezőnyjátékos került fel a rangsorra, amelyen a kapusoknál a fehérvári Tóth Balázs, a mezőnyjátékosok között a gólkirály, a ferencvárosi Varga Barnabás végzett az élen.
Utóbbiak között a dobogón csak Fradi-játékos zárt, a legjobb nem ferencvárosi futballista a rangsor alapján a Puskás Akadémia-válogatott futballistája, Nagy Zsolt (6.007-es átlag) lett.
Kieső csapatból nehéz kitűnni, így játékosaink helyezése is szerényebb, mint a korábbi években. A kapusoknál Kovács Marcell a hatodik helyen zárt, az abszolút teljesítményt nézve ő volt a szezon legjobb kisvárdai játékosa. A mezőnyben a legtöbbször jobbhátvédként bevetett Branimir Cipetic zárt a legelőkelőbb helyen, ő éppen befért az első hatvan közé, tehát a mezőny első felébe. A 65. Bohdan Melnik nevével kezdődik a rangsor második fele, és összességében tíz kisvárdai mezőnyjátékos került fel a rangsorra.
A NEMZETI SPORT JÁTÉKOSRANGSORA – AZ ÉLCSOPORT ÉS A KISVÁRDAI JÁTÉKOSOK HELYEZÉSE
Kapusok: 1. Tóth Balázs (Fehérvár FC) 6.320/25 értékelhető meccs, 2. Szappanos Péter (Paksi FC) 6.182/22, 3. Dibusz Dénes (Ferencváros) 6.050/20, ...6. Kovács Marcell (Kisvárda Master Good) 5.722/18
Mezőnyjátékosok: 1. Varga Barnabás (Ferencváros) 6.550/20, 2. Marquinhos (Ferencváros) 6.291/24, 3. Mohammed Abu Fani (Ferencváros) 6.240/25, ...(a kisvárdai játékosok) 60. Branimir Cipetic 5.414/29, 65. Bohdan Melnik 5.368/19, 76. Driton Camaj 5.308/26, 85. Ötvös Bence 5.250/24, 87. Boban Nikolov 5.235/17, 96. Alaksandar Jovicic 5.200/30, 103. Jaroslav Navrátil 5.160/25, 109. Rafal Makowski 5.105/19, 113. Jasmin Mesanovic 5.080/25, 116. Széles Imre Antal 5.000/24
A borítófotón: A kisvárdai mezőnyjátékosok közül Branimir Cipetic zárt a legelőkelőbb helyen

