A mérkőzást követő edzői értékelések

2023-05-26 20:35:05
Kisvárda FC

Milos Kruscsics: „A végén közel álltunk az egyenlítéshez."

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: „A mérkőzésen érződött, hogy korábban csapágyasra járattuk a csapatot, de mindenki felszívta még magát erre a mérkőzésre, amit végig irányítani tudtunk. Nem játszottunk jól, inkább az akarat és a szív diadala volt ez. Szerencsések voltunk, hogy a mérkőzésnek abban a szakaszában szereztük a gólt, amikor talán nem álltunk hozzá közel, de így nem vált meleggé a vége. Döntetlenszagú meccsen nyertünk, megint kiderült, micsoda sportemberek a játékosaim.”

Milos Kruscsics, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Kemény, szoros mérkőzés volt, azt kaptuk, amire számítottunk. A Kecskemét a második helyért harcolt, mi az önbecsülésünkért. Az első félidő nem sikerült túl jól, a hazaiak játszottak mezőnyfölényben. A második játékrészt jól kezdtük, Milos Szpaszics előtt hatalmas helyzet adódott, centikkel vétette el a kaput, majd a cserék után Driton Camajnak volt nagy lehetősége. Nem tudtunk kiegyenlíteni, pedig közel álltunk hozzá, gratulálok a Kecskemét megérdemelt ezüstérméhez.”


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló