A második kör következik

2021-06-11 13:14:37
VLA

Budaörsön folytatja a rájátszást U17-es csapatunk–BEHARANGOZÓ

Az MLSZ Regionális U17-es rájátszásának második fordulója következik, amiben akadémiánk csapata továbbra is érintett, hiszen az első körben kettős győzelemmel 8–2-es összesítéssel (az első találkozót idegenben 2–0-ra, a visszavágó mérkőzést hazai pályán 6–2-re nyerte meg csapatunk) jutott tovább a Szolnoki MÁV UFC csapata elleni párosításból. A következő fordulóban a BSC 1924 (Budaörs) lesz az ellenfél, ők a Mezőkövesd ZSóry FC utánpótlás csapatát multák felül (Mezőkövesden 1–1, Budaörsön 1–0-s győzelem) és harcolták ki a második fordulós szereplés jogát. A szombati 11 órakor kezdődő mérkőzést szurkolóink honlapunkon élő videóközvetítés formájában kísérhetik figyelemmel.

„Elegendő információ áll rendelkezésünkre az ellenfélről. Tudjuk róluk, hogy ügyesek, a csapatjáték sok elemét alkalmazzák a mérkőzéseiken, ezekre fel tudunk készülni és megfelelő stabilitást, valamint határozottságot várva a csapattól indulunk útnak. A lehető legjobb eredményt szeretnénk elérni az odavágón!”–nyilatkozta Révész Csaba az U17-es csapatunk vezetőedzője.


MLSZ REGIONÁLIS U17 RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ:

Szombat, 11.00: BSC 1924 FUTBALL KFT–Várda LA


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló