A listavezető a vendég

2022-11-18 16:29:48
Kisvárda FC

NB III-as csapatunk hazai pályán játszik, ezúttal szombaton. BEHARANGOZÓ

Másodjára játszik kisvárdai csapattal az őszi szezonban a BVSC-Zugló. Az NB III Keleti csoportját toronymagasan, a második Putnok előtt tíz pont előnnyel vezető fővárosi alakulat szeptember 17-én Mol Magyar Kupa-mérkőzésen fogadta NB I-es csapatunkat, amely 2–0-ra nyert és továbbjutott a Szőnyi úton. Ezúttal bajnoki mérkőzés következik, szombaton 13 órától a Kisvárda Master Good II lesz a házigazda, a vendég pedig a bajnokságban veretlen BVSC. Jó előjel tehát, hogy a korábbi 40-szeres válogatott Urbán Flórián által edzett zuglóiak tétmérkőzésen eddig egyedül kisvárdai csapattól kaptak ki ebben a szezonban.

„Jelenleg már egészen úgy nézünk, mint egy csapat, viszont amióta elkezdtük a közös munkát, pont annyi győzelmünk van, mint a BVSC-nek veresége a bajnokság során, azaz nulla. Ahhoz, hogy mindkét szám egyesre változzon, még az eddigieknél is fegyelmezettebb, alázatosabb és szenvedélyesebb futballra lesz szükségünk” – nyilatkozta tartalékcsapatunk edzője, Gerliczki Máté.

A mérkőzést tehát kivételesen szombaton rendezik, így kerülik ki a csapatok és a szurkolók kedvéért a vasárnapi Magyarország–Görögország barátságos válogatott mérkőzést.


NB III KELETI CSOPORT: 18. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (15.)–BVSC-ZUGLÓ (1.)

Várkerti Sporttelep, szombat, 13.00

Vezeti: Szilágyi Sándor (Tőkés Róbert, Vilmányi Simon)


A borítófotón: A mindössze 17 éves Nazar Ponomarenko (szemben) most a listavezető ellen adhat számot tudásáról

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Kisvárda Master Good
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-02 14:30
OTP Bank Liga, 23. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Tiszakécskei LC
0-3
0-0
Kisvárda Master Good
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024-02-28 18:00
Mol Magyar Kupa, nyolcaddöntő