A liftezés időszaka

(1911. november 8-án alakult meg a Kisvárda Sport Egylet, amely a mai futballklub jogelődjének tekinthető. A közelgő 110 éves születésnap alkalmából sorozatunkban a múltat göngyölítjük fel. Íme a 2. rész!)

A második világégést követő újjáépítéssel együtt hozzáláttak a sportélet megindításához is. Elsőként a Kisvárdai Munkás SE (KMSE) bontott zászlót, aztán a Kisvárdai Iparosok Sportegyesülete (KISE), végül pedig a Kisvárdai Kinizsi SE (KKSE). A labdarúgók első mérkőzésére sem kellett sokáig várni, 1945. július 29-én a KMSE mintegy ötszáz szurkoló előtt a Nyíregyházi MÁV Egyetértés csapatát fogadta barátságos mérkőzésen, amelyet 3:1-re a kisvárdaiak nyertek meg. Szeptember végén kezdetét vette a megyei I. osztályú bajnokság, amelynek mezőnyében helyet kapott a KMSE is, amely az előkelő harmadik helyezést szerezte meg.

Az 1946-1947-es idényben már a bajnoki címért volt versenyben a Munkás, amely három ponttal a Mátészalka mögé szorulva szerezte meg a második helyezést. Aztán jött az 1947-1948-as idény, amikor is a Kisvárda egy ponttal megelőzte a Nyíregyházi MÁV-KASE csapatát, így a város történetében először bejutott a Nemzeti Bajnokságba, annak is a harmadik vonalába. Nem volt megállás, 1948-1949-ben az NB III-ban is bajnoki címet szerzett a KMSE – négy pontot verve a második Nyírbátorra. Az NB II-be jutásért az alábbi játékosok tették a legtöbbet, ők játszottak a legtöbbször a bajnokcsapatban: Becskereki József, Rubóczki Ernő, Balogh Imre, Mónus Zoltán, Becser András, Vargha István, Valu István, Kiss Vilmos, Bojti Miklós, Gál László, Leveleki József, Kovács Lajos és Czimbalmos László.

Korszakos játékos 1950-ből, Gál László

Az NB II viszont kemény diónak bizonyult, a kisvárdai csapat nem tudta felvenni a versenyt a Diósgyőri VTK-val, az Ózdi Kohásszal, a Sátoraljaújhellyel, a Budapesti Kerámiával, a Sajószentpéterrel vagy éppen a Kazincbarcikával, és a tizenhatos mezőny utolsó helyezettjeként hullott vissza az NB III-ba.

Amilyen gyorsan felfutott a megyei bajnokságból a másodosztályba a csapat, olyan gyorsan újra a megye egyben találta magát, amihez hozzájárult a bajnoki rendszer átszervezése is. Megszűnt az NB III, az NB II alatt a megyei bajnokságok jelentették a következő szintet, és a Kisvárda hét és fél éven át szerepelt ebben a ligában. Az ekkor már tavaszi-őszi rendszerű bajnokságok közül az 1952-est sikerült megnyerni, de a legendás edző, Péter András vezette alakulat az osztályozón nem tudta kiharcolni a feljutást. Ugyanez volt a helyzet 1953-ban is (a Kisvárda mindkétszer a Nyíregyházi Lokomotívot előzte meg), akkor is a többlépcsős osztályozó jelentette a végállomást. Az osztályozóval 1955-ben sem volt szerencséje a KMSE-nek, az 1956-os sorozat pedig a forradalom miatt félbeszakadt. Újabb „rendszerváltás” (1957-1958-ban visszatértek az őszi-tavaszi rendezésre) és az NB III visszaállításával a Kisvárda újra a harmadosztályban találta magát, de az első évi bronzérem után 1958-1959-ben kiesett onnan. Liftező csapattá vált a Munkás a hatvanas években, hol feljutott az NB III-ba, hol pedig kiesett onnan. Az évtized második felében többször is a szerencse mentette meg a csapatot az NB III-as kieséstől, de 1968-ban utolérte a sorsa, és el kellett búcsúznia a harmadosztálytól.

1953-ban megépült a Várkerti Sporttelep

A visszajutás 1972-1973-ban sikerült, akkor újabb megyei bajnoki címet nyert a csapat, amelynek balszerencséje volt, hiszen újabb átszervezés előtt állt a bajnoki rendszer, az első hat helyezett között kellett végezni ahhoz, hogy az NB III Északkeleti csoportjában maradhasson. A bravúrt sikerült elérni, a Kisvárda újoncként lett harmadik. Az 1974-1975-ös évben új néven, Kisvárdai SE-ként szerepelt a csapat a harmadik vonalban, de a rangos mezőnyben nem sikerült megkapaszkodni – újabb megye egyes megpróbáltatások következtek.

Folytatjuk

A borítófotón: Az első NB III-as bajnokcsapat 1948-1949-ből