A lehetetlen nem létezik

2021-12-17 16:01:13
Kisvárda FC

A névadó szponzorunknál üzemlátogatáson vettek részt játékosaink.

Kisvárda és Master Good.

Összekapcsolódnak a nevek, nemcsak a városnév és a térség vezető vállalkozásának viszonylatában, hanem a kisvárdai sportéletben is, hiszen a cég névadó szponzora csapatunknak – is. A sokéves közös együttműködés során azonban először került sor olyasmire, mint pénteken: játékosaink – két csoportban – üzemlátogatáson vettek részt a baromfifeldolgozó üzemben.

Egyrészt megismerkedtek a Master Good vállalati felépítésével és stratégiájával – ezekről Tóth László, általános élelmiszeripari igazgató adott tájékoztatást. Továbbá játékosaink a dolgozóknak a közelgő karácsony alkalmából apró ajándékokkal, édességekkel kedveskedtek.

A csapatképhez már az irodáknál álltak össze futballistáink, a beszédes felirat („A lehetetlen nem létezik”) alatt és az egykori bokszlegenda, Muhammad Ali fotójánál és korhű bokszkesztyűjénél készült.

Az üzenet most igazán érvényes csapatunkra, hiszen vasárnap olyasmire készül, ami korábban lehetetlennek tűnt.



next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló