„A legjobbnak lenni a legjobbak között”

2022-09-03 14:08:24
Kisvárda FC

Az újabb hazai bajnoki mérkőzésen a Honvéd az ellenfelünk vasárnap. BEHARANGOZÓ

Ez a vasárnap sem múlhat el anélkül, hogy csapatunk a Kisvárda Master Good ne lépjen fel a Várkerti Stadionban. Az egy hete a Fehérvár ellen aratott 3–1-es sikert a szerdán, Pakson elért 3–1-es győzelem követte, ami után csapatunk továbbra is őrzi listavezető pozícióját, és így fogadja a Honvédot a 14.45-kor kezdődő mérkőzésen.

A hétközi fordulóban aratott győzelem úgy is, vagy éppen azért jött össze, mert a szakmai stáb hat helyen változtatott a Fehérvár elleni kezdőcsapathoz képest. Ezt lehet kellemes gondnak nevezni, hogy akkor az újabb fellépésen kik mellett tegyék le újra a garast...

„Erre sokan felkapták a fejüket, és ilyen az, amikor mindenki tudja, hol a helye és mi a feladata a rendszerben – kezdte Török László, csapatunk vezetőedzője. – Annál nincs kellemesebb gondja a stábnak, ha a kicserélt játékosok helyére lépők ugyanazt a teljesítményt képesek nyújtani. Egységben kezeltük a Fehérvár, a Paks és a Honvéd elleni mérkőzéseket, a vasárnapi bajnoki előtt is igyekszünk a lehető legkézenfekvőbb döntéseket meghozni, előtte elvégeztük az ilyenkor szokásos méréseket és az eredmények alapján azokat a futballistákat fogjuk a csapatba állítani, akik a legjobb állapotban vannak.”

Az elmúlt évek eredményei (akár az egymás elleniek, akár a bajnokságban elért helyezések) csapatunk mellett szólnak a Honvéd elleni mérkőzés előtt, mint ahogy a mostani idényrajt is. Mi kell ahhoz, hogy valóra is lehessen váltani a papírformát?

„A célunk a legjobbnak lenni a legjobbak között, ez is a mottónk. Ehhez szerénység, alázat, viszont kellő magabiztosság is szükséges, valamint az, hogy tisztában legyünk az értékeinkkel. Senkit sem szabad lebecsülni, a Honvédot különösen nem, mert vannak a csapatukban olyan játékosok, akik képesek megvillanni – véli Török László, aki játékosként és vezetőedzőként is volt a vasárnapi rivális alkalmazottja, ennélfogva valamennyire még kötődik a kispestiekhez, erről így beszélt: – Akkoriban arra voltam büszke, hogy a Honvéd játékosa és edzője lehettem, most pedig arra, hogy Kisvárdán dolgozom, és részese lehetek ennek a történetnek.”


A borítófotón: Ötvös Bence (a labdával) volt az egyik új beszálló a Paks elleni mérkőzésen


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2025-11-22 14:30
Fizz Liga, 14. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
5-3
1-1
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2025-11-08 19:15
Fizz Liga, 13. forduló