A korai gólok specialistája

2021-11-30 12:19:30
Kisvárda FC

Macedóniai albán játékosunknak saját szurkolója is volt szombaton a lelátón.

Ki korán gólt szerez – megteremti az alapot csapata jó eredményének.

Jasir Asani (a borítófotón balra) Pakson a negyedik, szombaton az MTK Budapest ellen a hetedik percben talált be – ezek voltak az első, kisvárdai játékosként elért góljai. A fővárosiak kapuját a 31. percben is bevette, így csapatunk színeiben elért első duplájával járult hozzá a szép sikerhez.

„Mindegy mikor szerzem a gólt, készen állok rá, hogy bármikor bevegyem az ellenfelek kapuját, ha azzal segíteni tudom a csapatot – reagált a felvetésünkre Jasir Asani. – Biztos vagyok benne, hogy még több gólra leszek képes a jövőben. A csapatnak és számomra is jól sikerült a szombati mérkőzés, a korai vezetéssel megalapoztunk a győzelmet, és nagyon örültünk, hogy győztesen jöhettünk le a pályáról.”

A 26 éves szélső eddig 11 mérkőzésen jutott lehetőséghez, de eleinte inkább csereként számítottak rá. Nehéz volt abban az időszakban türelmesnek maradnia?

„Minden kezdet nehéz, de végig türelmes voltam, tudtam, mit akarok, és azt is, hogy eljön az idő, amikor megmutathatom, ki is vagyok én – így Jasir Asani. – Nem is tehettem mást, mert tudom magamról, hogy mire vagyok képes, és úgy voltam vele, minden nehézség csak még jobbá tesz. Örülök neki, hogy erős bajnokságban játszhatok, korábbról nem ismertem ezt a ligát, de azóta megbizonyosodtam róla, hogy sok itt az erős csapat.”

Az MTK elleni mérkőzésen a stadion lelátóján feltűnt egy albán zászló, amelynek gazdájával a meccs után fotózkodott is Asani. Ezek szerint az észak-macedóniai Szkopjéban született játékos a két állampolgársága közül az albánt részesíti előnyben?

„Macedóniai albán vagyok, és bár valóban Észak-Macedóniában születtem, a családom is albán és én is az vagyok – vallott színt a futballista. – Ami pedig a stadionban megjelent albán zászlót illeti, a gazdája egy Kisvárdán dolgozó koszovói albán srác, aki lelkes rajongója a csapatunknak.”


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló