A kispadról is válogatottak
Az utolsó forduló remeklésének a forduló legjobbjai között is van nyoma.
A záró fordulóban nemcsak Kisvárdán potyogtak a gólok, remek egyéni teljesítmények születtek az OTP Bank Ligában, így aztán sorban álltak a futballisták a forduló válogatottjában kiadó helyekért.
A Nemzeti Sport által kihirdetett csapatban játékosaink közül Kovácsréti Márk (borítófotónkon fehérben) kapott helyet, az ő neve mellé 8-as osztályzat került. Ugyanilyen érdemjegyet további öt futballista érdemelt ki, közülük a Puskás Akadémia játékosa, Nagy Zsolt lett a forduló legjobbja.
A 33. forduló válogatottja a Nemzeti Sportban:
A csakfoci.hu válogatottjának kezdőcsapatába nem került be kisvárdai játékos, viszont Supka Attila lett a forduló edzője, a játéknap cseréje pedig Driton Camaj. A portál szövegesen indokolja a döntését, ami a kisvárdai kiválasztottak esetében így szól.
Driton Camaj: „A montenegrói légiós az utolsó negyedórára állt be, majd a hajrában lőtt egy óriási gólt, amivel kiérdemelte ezt a címet.”
Supka Attila: „Méltó lezárása volt a Paks elleni mérkőzés az idei szezonnak. A kisvárdaiak nem arról voltak híresek ebben az idényben, hogy megszórták volna az ellenfeleiket, ezúttal azonban kinyílt a gólzsák, a bátor támadójáték eredménye volt az 5-1-es siker.”
A csakfoci.hu válogatottja a 3. fordulóban:
Az InStat elemző rendszer kategóriáiban két kisvárdai futballista végzett az élen: Fernando Vianáé lett a legtöbb megnyert párharc (11 a 17-ből), Kovácsréti Márké pedig a legtöbb kulcspassz, számszerint négy, ami egészen kiemelkedő adat. Viana a négyes mutatóval holtversenyes második lett az elszenvedett szabálytalanságok kategóriában.