A kis Lukasz és a világbajnokok
A nyári vakációról családapaként tért vissza Kisvárdára bolgár válogatott játékosunk.
A bolgár válogatottban megélt élményekkel, és – ami ettől is fontosabb – családapaként tért vissza Kisvárdára Janisz Karabeljov. Bolgár játékosunknak tehát nem szokványosan telt a nyári pihenője – kapott is néhány nap extra szabadságot, amelynek végén hétfőn csatlakozott a felmérésekhez, majd kedden délelőtt már pályára is vonult a társaival együtt.
„Május huszonnyolcadikán született meg a kisfiam, Lukasz – közölte mosolygósan a jó hírt Janisz Karabeljov. – A bajnokság befejezése után hazautaztam, volt néhány napos pihenőm, majd bevonultam a válogatott edzőtáborába. Aztán másnap megszületett a gyermekem, mentem a családomhoz Szófiába a kórházba, és miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben van, visszatértem a válogatotthoz. Három felkészülési mérkőzést játszottunk, de sajnos egyiken sem jutottam lehetőséghez. Hogy miért, azt nem tudom. Mindenesetre így is fantasztikus élményhez jutottam azzal, hogy ott lehettem a világbajnok franciák elleni mérkőzésen a kispadon, a Stade de France csodálatos létesítmény. Hasonló élményben lehetett részem, mint múlt szombaton a magyaroknak.”
Janisz Karabeljov vágja a centit, hiszen már csak néhány nap, és csatlakozik hozzá a kedvese, valamint az alig egy hónapos kisfia. Az lesz az igazi, ha együtt lesz a család, a lakás már megvan, a családapa várja, hogy végre megteljen élettel, és kizárólag a játékra, valamint a vele lévő szeretteire tudjon koncentrálni.
A fotón: A mosolygós ifjú apa, Janisz Karabeljov (középen) Jaszir Aszani (balra) és Himics László társaságában a keddi első edzés bizonyos részében még könnyített munkát végzett, de ahogy a borítófotón is látható, bekapcsolódott az egymás közötti játékba is