A kanadai lista élén a bosnyák-horvát játékos

2024-02-18 20:24:28
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Több hasonlóság is van a Mezőkövesd ellen ebben a bajnokságban játszott két mérkőzésben.

NB I-es történetünk során a szombati volt a tizedik mérkőzés, amelyet hátrányból fordítva nyertünk meg. Legutóbb ugyancsak a Mezőkövesd ellen értünk el hasonló bravúrt, az októberi, hazai meccsen is 0–1-ről fordítottunk 2–1-re. A Kövesd az egyedüli csapat, amely ellen a bajnokságban eddig megszerezhető mind a hat pontot begyűjtöttük. Ez volt a 18. meccs, amelyet 2–1-re nyertünk meg az NB I-ben, a legutóbb a Mezőkövesd elleni hazai bajnoki volt ilyen, ez az eredmény a gyakorisági rangsorunkban a negyedik helyen áll, csak a 0–1 (20), az 1–1 és a 0–0 (19-19) előzi meg. Vagyis, a 2–1 a leggyakrabban előforduló győzelmünk, eddig holtversenyben állt az 1–0-val (17).

Hasonlóság még a Mezőkövesd elleni két bajnokiban, hogy Branimir Cipetic (borítófotónkon pirosban) mindkét meccsen eredményes volt. A bosnyák-horvát játékos eddig két tizenegyes értékesítésével iratkozott fel a góllövőlistára, ez volt az első akciógólja, amit kisvárdai színekben szerzett. Mivel Cipetic gólpasszt is adott, átvette a vezetést a házi kanadai listán, amelyen hétpontos (három gól, négy assziszt). Andrija Filipovic az első kisvárdai gólját szerezte, ebben a bajnokságban 13., összességében pedig 46. kisvárdai játékosként iratkozott fel a listára.

Összességében 224 élvonalbeli találatnál tartunk, amelyből immár 99-et szereztünk idegenben, vagyis a következő gólok jubileuminak számítanak majd.


2023-2024: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (21 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Rafal Makowski, Mario Ilievszki, Ötvös Bence 20-20

Legtöbb játszott perc: Alaksandar Jovicic 1831, Branimir Cipetic 1734, Széles Imre Antal 1676

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Jovicic 19, Cipetic 18, Széles 17

Legtöbb végig játszott meccs: Jovicic 18, Széles 16, Cipetic 13

Legtöbbször lecserélve: Jasmin Mesanovic 12, Makowski, Ötvös, Jaroslav Navrátil 8-8

Legtöbbször becserélve: Ilievszki 15, Makowski 11, Driton Camaj 8

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Ilievszki 15, Ötvös, Boban Nikolov 14-14

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Jovicic 287, Lippai Tibor, Bernardo Matic, 191-191

A házi góllövőlista: Mesanovic 4, Ilievszki, Cipetic 3-3, Balogh Norbert, Camaj 2-2, Milos Szpaszics, Vida Kristopher, Jovicic, Széles, Czékus Ádám, Navrátil, Nikolov, Andrija Filipovic 1-1 Öngól: Kasper Larsen (Fehérvár FC)

Gólpassz: Navrátil 5, Cipetic 4, Ilievszki, Nikolov 3-3, Makowski 2, Szpaszics, Mesanovic, Ötvös, Bohdan Melnik, Filipovic 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Cipetic 7 (3+4), Ilievszki 6 (3+3), Navrátil 6 (1+5), Mesanovic 5 (4+1), Nikolov 4 (1+3), Balogh N. 2 (2+0), Camaj 2 (2+0), Szpaszics 2 (1+1), Filipovic 2 (1+1), Makowski 2 (0+2), Vida K. 1 (1+0), Jovicic 1 (1+0), Széles 1 (1+0), Czékus 1 (1+0), Ötvös 1 (0+1), Melnik 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 158 perc (2022-2023 33.-2023-2024 2. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 91 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 220 perc (8-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 37 perc

Sárga lap: Melnik, Jovicic 6-6, Lippai, Camaj, Ötvös 3-3, Cipetic, Dominik Kovacic, Balogh N., Ilievszki, Vida K., Széles, Nikolov 2-2, Danijel Petkovics, Milos Kruscsics vezetőedző, Szőr Levente, Bojan Trkulja asszisztensedző, Mesanovic, Mátyus János vezetőedző, Raul-Martin Stefan, Matic, Filipovic 1-1

Kiállítva: ­Jovicic 1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 186

Összesített mérleg: 186 mérkőzés, 65 győzelem, 50 döntetlen, 71 vereség, 224–245-ös gólkülönbség, 245 pont, 1,3172 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 91-37-26-28, 125–104, 137, 1,5054 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 95-28-24-43, 99–141, 108, 1,1368 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 155

Legtöbb játszott perc: Melnik 12 626

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 129

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 112

Legtöbbször lecserélve: Navrátil 57

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Mesanovic 20

Legtöbb gólpassz: Claudiu Bumba, Camaj 17-17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Hej Viktor, Lucas 29-29

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös, Matheus Leoni 2-2


next match
Paksi FC
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-04-23 20:00
Mol Magyar Kupa, elődöntő
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Ferencvárosi TC
0-0
0-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló