A jobbhátvéd nagy dobása

2020-02-24 18:18:03
Kisvárda FC

Ahol forduló válogatottját hirdettek, ott van kisvárdai játékos a csapatban, néhol kettő is.

Három fórumon három játékosunk került be a 22. forduló válogatottjába – összesen négy helyre, tehát van egy duplázónk is.

Ő pedig nem más, mint Bohdan Melnik, akit a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu is betett a játéknap álomtizenegyébe. A csakfoci indokol is, Melnik beválogatását ezekkel a szavakkal: „Rengeteget dolgozott, a védekezésből és a támadásokból is kivette a részét. A 76. percben 15 méterről kilőtte a bal sarkot. Nem rajta múlt, hogy csapata végül nem tudta begyűjteni a három pontot.”

A Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK mérkőzésről még a vendégek kapusát, Braniszlav Danilovicsot válogatta be a szakportál a forduló legjobb csapatába, amely így fest:

A Nemzeti Sport válogatottjába is bekerült Melnik, ott azonban nem egyedüli kisvárdaiként, hiszen csatlakozott hozzá Roman Karaszjuk is. Az országos napilapnál így néz ki a forduló csapata:

A szubjektum után jöjjön az objektum, hiszen az InStat elemző rendszer a pályán mért adatok alapján teszi közzé a legjobbak listáját. Az így összeállított forduló válogatottjában a kisvárdaiak közül első gólunk szerzője, Sztavrosz Cukalasz kapott helyett 292-es értékindexszel. Cukalasz 11 megnyert párharcával ebben a kategóriában holtversenyes második lett ebben a fordulóban. Rajta kívül még Gheorghe Grozav került be valamelyik kategóriában a legjobb öt közé, igaz, az övé kétes dicsőség, hiszen a harmadik legtöbb elkövetett szabálytalanság (4) volt az övé.

Az InStat csapata a 22. fordulóban nyújtott teljesítmények alapján:


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló