A Jávorok, no meg Higa és Garrincha

2020-03-25 08:57:07
VLA

Nagyapáról apára, apáról fiúra és lányra szállt a futball művelése a baktalórántháziként Kisvárdán is elfogadott családban.

Ikrek, mindketten Kisvárdán futballoznak – mégsem csapattársak. A Várda LA egy családból érkezett játékosai ugyanis külön neműek – Alex az első osztályban szereplő U15-ös fiú-, Szandra az U16-os lánycsapat játékosa. Ezekben a napokban együtt tudják végezni az egyéni edzéseket, amelyeket a futballban járatos édesapa, Jávor Pál is ellenőrizhet akár.

„Nem teszem, mert nagyon becsületesen dolgoznak a gyermekeim, pluszmunkát is végeznek, és az erőnléti edzőjükkel, Sipos Tamással napi kapcsolatban állnak” – mondta Jávor Pál, akinek a neve ismerősen csenghet Kisvárdán. Naná, hiszen három-négy részletben több évet is lehúzott a várdai csapatban, és édesapja, idősebb Jávor Pál edzője is volt a KSE felnőtt alakulatának.

„Érdekes ez, mert baktalórántháziak vagyunk, és nem nagyon jellemző, hogy a várdiak befogadták volna a baktiakat – mondta a két település szembenállásáról Jávor Pál. – A futball világából csak Tóth Pistának, azaz Higának és úgy érzem, nekünk Jávoroknak sikerült mindez, ezért fordulhatott elő, hogy a bizonytalanságok közepette, amint kicsit jobbra fordult a helyzet a klubnál, az első hívó szóra vissza is tértem ide, többször is. Kisvárda a második otthonom, nem véletlen, hogy a gyermekeimet is ebbe az irányba tereltem.”

Merthogy a 2005. december 15-én született ikerpár, Szandra és Alex három-négyévesen a baktalórántházi családi ház udvarán állandóan focizott. A fiú számára adva volt, hogy csatlakozik a helyi klub utánpótlásához, ám az már nem mindennapos, hogy lánytestvére is követte őt, akkoriban csapattársak voltak. Közben az apuka látta és hallotta a kisvárdai utánpótlásban bekövetkezett fejlődéseket, így Alex útját három évvel ezelőtt Várda felé irányította.

„Néztük Alexék edzését, amikor Szandrának feltűnt, hogy egy másik pályán Oláh Tibi bácsi irányításával lányok is gyakorolnak. Több sem kellett neki, bekérezkedett közéjük, azóta ő is kisvárdai játékos. Baktalórántházán élünk, a gyerekek Nyírkércsre járnak iskolába, a suli után otthon ebédelünk, majd hozom őket edzésre, Kisvárdára, mivel Alexnek minden nap van gyakorlása, ezért minden hétköznap plusz a hétvégi meccsekre. Biztosítási üzletkötőként úgy alakítom az életem, hogy jobbára délelőtt dolgozok, ezért meg tudom várni az edzéseket, de gyakran az autóban várakozva is a munkámat végzem. Az ősztől egyszerűsödik a helyzetünk, hiszen nem is volt kérdés, hogy mindkét gyermekem Kisvárdán, a Bessenyei-gimnáziumban folytatja tanulmányait, kollégisták lesznek, hogy a tanulás mellett még jobban tudjanak a futballra koncentrálni” – így az utánpótláskorában a Ferencvárosban, felnőttként az NB II-es sényői csapatban is megfordult édesapa.

A minap közzétett Facebook-os játékunkra, hogy a fotó alapján nevezzék meg a megyei I. osztályban legutóbb, 2011-ben bajnoki címet nyert kisvárdai csapat tagjait, Jávor Szandrától érkezett az első helyes megfejtés. Gyanítjuk, azért az apukának is volt ehhez némi köze…

„Maradjunk annyiban, hogy közösen fejtettük meg… Komolyra fordítva, a gyermekeim rendszeresen figyelik a klub közösségi felületeit, és Szandra szólt, hogy van egy ilyen játék. A fotón mások mellett felfedeztem korábbi nyírkarászi csapattársamat, Lovas Istvánt, azaz Garrinchát, ő segített ki azoknak a játékosoknak a felismerésében, akiket nem tudtam beazonosítani” – világított rá a feladvány megfejtésének pontos hátterére Jávor Pál.

  • A fotón: Szandra és Alex 2018. december 15-én, a 13. születésnapjukon az MTK elleni havas meccsen (1–0) végezték el az ünnepélyes kezdőrúgást

Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló