A játékban már volt előrelépés
A harmadik forduló előtt még nyeretlen csapatok mérkőzésén az Újpest szerzett három pontot.
A Sevilla elleni Európa-liga-selejtező után több helyen is módosult az újpesti összeállítás csütörtökről vasárnapra, a Kisvárda elleni kezdőcsapatból mások mellett kimaradt a parádés szépítő gólt szerzett Zsótér Donát is. A felfrissített kisvárdai szakmai stáb pedig jobboldali védőként bevetette a héten igazolt Cornel Enét és már Horváth Zoltán is a kispadon kapott helyet.
Nem meglepő, hazai labdajáratással indult a meccs, a várdaiak védekezésre rendezkedtek be. Ezúttal jóval fegyelmezettebben tették, mint az eddigi két meccsen, és a megszerzett labdát ugyan eleinte könnyen visszaadták ellenfelüknek, de Hej Viktor kaput elkerülő lövésénél mégis a meccs addigi legnagyobb helyzetét jegyezhettük fel.
Aztán nem kerülhette el a sorsát az újonc, abban az értelemben legalábbis, hogy a harmadik meccsen a harmadik tizenegyest is megkapta ellene az ellenfele. Jogtalant, tesszük hozzá, mert Ene röviden hazapasszolt labdája után Felipe kapus előbb a labdát rúgta el a rárontó csatár, Nagy Dániel elöl. A brazil kapus aztán a Vidi elleni után a második büntetőjét is megfogta – tartást adva ezzel a csapatának.
A túloldalon Vári Barnabás helyzete is volt akkora, mint maga a tizenegyes, de Brana Ilics szabadrúgása után négy méterről fölé lőtte a labdát. Szünet előtt nemcsak Obinna Nwobodo földről a lécre pattanó fejese okozott még izgalmat, hanem az is, hogy egy újpesti szurkolót négy biztonsági embernek kellett kivezetnie a stadionból. Előzőleg a családi szektorból többen a pályára ugrottak, és megpróbálták letépni a kerítésre feszített várdai zászlók egyikét. Ebből aztán támadt egy kis perpatvar, az újpesti drukker meg is sérült, így a rendezők a mentőkhöz vitték ellátásra.
A második félidő kezdő sípszavára az eső is eleredt, a pályánlévőktől fokozottabb koncentrációt követelt meg a felázott pálya. Ennek a 66. percben lett különös jelentősége, amikor Lucas Bertucci az alapvonalnál fel akart szabadítani, de elcsúszott, a labda pedig kigurult a játéktérről. A futballnak pedig az az egyik törvényszerűsége, hogy az ilyen szögletből gól születik – hát persze, hogy így történt most is.
Ekkor már pályán volt a hazaiaknál Zsótér Donát és Tischler Patrik is, kisvárdai részről a Sassá debütált, a bekapott gólt követően pedig kétcsatáros játékra váltott a szakmai stáb azzal, hogy bevetette a sérüléséből visszatérő Horváth Zoltánt.
A cserecsatár közel is járt az egyenlítéshez, de a kapus kezei közül fejelte ki a labdát, így az hiába pattant újpesti kézre, kifelé jöhetett szabadrúgás. A végén mintha Sassá lövése is újpesti kézen csattant volna, de mehetett a játék tovább, Felipe kapus pedig Zsótér olyan lövése után védett nagyot, amelyből a Sevilla ellen gól született.
Nem kérdés, a játék képe alapján megérdemelten nyert az Újpest, de a várdaiak azon reménye valóra vált, hogy játékban, szervezettségben és talán a támadásvezetés terén is előreléptek egy picit. Ez már így jobban festett, de pont még nem járt érte.
NB I: 3. forduló
Újpest FC–Kisvárda Master Good1–0 (0–0)
Szusza-stadion, 2029 néző, v.: Andó-Szabó (Ring, Király K.).
Újpest: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Horj, Burekovic – Szankovics, A. Diallo – Szűcs K. (Zsótér, 58.), Nagy D. (Angelov, 84.), Nwobodo – Novothny (Tischler, 58.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics.
Kisvárda: Felipe – Ene (Horváth Z., 72.), Parcvanija, Beriosz, Vári B. – Lucas – Hej, Karaszjuk, Mitosevics (Misic, 82.), Gosztonyi – Ilics (Sassá, 65.). Megbízott edző: Kocsis János.
Gól: A. Diallo (1–0) a 66. percben
Percek, események
33. perc: Szűcs Krisztián beadása után kicsit lecsúszott a lábáról lecsúszott a labda, és Felipe lehúzta azt, majd kidobta Enének, aki röviden adott haza, Felipe ugyan a labdát rúgta el Nagy Dániel elöl, de a játékvezető tizenegyest, a kapusnak pedig sárga lapot adott. Novothny jobb alsó sarokba tartó büntetőjét Felipe kivédte.
66. perc: Burekovic baloldali szöglete után Diallo fejelt 6 méterről a jobb alsó sarokba, 1–0.
Mesterszemmel
Nebojsa Vignjevics: – Nagyon örülök a három pontnak, annak figyelembevételével pedig különösen, hogy az elmúlt három hét alatt hét meccset játszottunk és sokat utaztunk. Nehéz mérkőzés volt, a legfontosabb, hogy nyertünk a minőségi játékosokat felvonultató Kisvárda ellen. Tényleg nem tudom, hogy honnan sikerült energiákat mozgósítaniuk a fiúknak erre a mérkőzésre.
Kocsis János: – Sajnálom a játékosokat, mert az előzőleg elkövetett hibákból sokat kijavítottunk, mégsem jutottunk sikerélményhez. Amire készültünk, az nagyjából bejött, pontrúgásból sikerült helyzetet kialakítanunk és támadójátékban is előreléptünk. Biztos vagyok benne, ha így folytatjuk, akkor előbb-utóbb a sors is kegyeibe fogad bennünket.
Fotó: nso.hu

