A hosszabbítás miatt nem lett hosszabbítás

2022-02-08 23:50:31
Kisvárda FC

A tavalyihoz hasonlóan ismét az Újpest jelentette kupamenetelésünk végállomását. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Tíz helyen cserélődött ki a kezdő tizenegy összetétele szombatról keddre, azaz a Honvéd elleni bajnokit követően a két egymást követő Újpest elleni első fellépésre, a kedd esti kupanyolcaddöntőre alapos vérátömlesztésen esett át a csapat. Ezzel egyúttal azt is jeleztük, hogy talán a pénteki bajnoki a fontosabb, ugyanakkor az is igaz: azok is bizonyítási lehetőséghez jutottak, aki mostanában kevesebbet játszottak. Ismét ott lehetett a csapattal a szombati bajnokit pozitív koronavírus-tesztje miatt kihagyó Erős Gábor.

Az is örömteli, hogy tétmeccsen két újoncot is avattunk: a 21 éves Mihajlo Hotra a kapuban jutott lehetőséghez, a 18 éves, a törökországi táborozás során edzőmeccsen már bevetett Králik Péter pedig a védelem tengelyében. A csapatkapitányi karszalagot pedig az a Gosztonyi András viselte, aki első csapatunkban NB I-es ellenféllel szemben legutóbb 2020. június 9-én, a Mezőkövesd ellen játszott (amikor sajnálatos sérülést szenvedett), tétmeccsen pedig tavaly szeptember 18-án, a DEAC elleni kupameccsen, amikor ugyancsak sérülés miatt kellett lecserélni már az első félidőben.

Újpesten is belenyúltak az alapcsapatba, de az ő tizenegyük jobban hasonlított arra, amit a bajnokikon be szoktak vetni. Az első nagyobb lehetőség mégis előttünk adódott, de Jaroslav Navrátil hiába vezette egyedül a kapusra a labdát, ballal mellé lőtt. A túloldalon Hotra magabiztosan védett az első újpesti helyzetnél, majd volt egy kis szerencséje, amikor a sorfalon megpattant szabadrúgás kevéssel elkerülte a kapu bal oldalát. Szünet előtt még Driton Camaj lehetősége billentette a mérleg nyelvét kicsit felénk, de az eredmény összességében megfelelt a látottaknak.

A második játékrészben előbb Branko Pauljevics emelése ment kevéssel mellé, aztán ziccerig játszottunk egy meseszép akciót, Gosztonyi és Navrátil összjátéka után már Nagy Mihály Krisztián is gólt lőhetett volna, ő azonban önzetlenségében álompasszt adott Camajnak, aki túlkombinálta a helyzetet, és Filip Pajovics kapus a labda útjába vetette magát.

Camaj aztán megszerezte a vezetést, A hármas csere után balról jobboldali védőnek átrendelt Ionut-Andrei Peteleu jutott az alapvonalig, az onnan középre gurított labdát lőtte a léc alá a montenegrói szélső. Nem tartott ki sokáig az előny, mert a csereként egy perce pályán lévő Simon Krisztián meghálálta a közönség szeretetét, és első megmozdulásából kilőtte a jobb alsó sarkot. Úgy tűnt, marad a döntetlen, és jöhet a továbbjutásról döntő hosszabbítás, esetleg tizenegyespárbaj, amikor a ráadás utolsó percében szabadrúgáshoz jutott az Újpest (hogy az amúgy a második félidőben több szép szereléssel és egy csaknem gólt érő fejessel jelentkező Králik megmozdulása valóban szabálytalan volt-e korábbi játékosunkkal, Fernando Vianával szemben, azt most hagyjuk), és Csongvai Áron ki is használta a lehetőséget.

A tavalyihoz hasonlóan most is az Újpest jelentette számunkra a végállomást a kupában, akkor az elő-, most a nyolcaddöntőben. Nem kell sokat várni ahhoz, hogy revansot vehessünk a sorozat címvédőjén, egyben a bajnokságban kieső helyen álló csapaton, hiszen az OTP Bank Liga következő fordulójában már péntek este jelenésünk lesz a Szusza Ferenc Stadionban.


MOL MAGYAR KUPA: NYOLCADDÖNTŐ

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–1 (0–0)

Szusza Ferenc Stadion, 1000 néző, v.: Vad II (Tóth V., Vígh-Tarsonyi)

ÚJPEST: Pajovics – Kastrati (Beridze, 58.), Kuusk, Kutrumbisz, Antonov – Pauljevics, Csongvai, Bjelos, Yahaya (Simon K., 73.) – Croizet (Viana, 59.) – M. Kone (Mitrovics, 59.). Vezetőedző: Milos Kruscsics

KISVÁRDA: Hotra – Hej (Leoni, 62.), Králik, Prenga, Peteleu – Karabeljov (Melnik, 62.), Zlicsics (Makowski, 78.) – Navrátil, Nagy M. K. (Ötvös, 78.), Camaj – Gosztonyi (Mesanovic, 62.). Vezetőedző: Erős Gábor

Gólszerző: Camaj (0–1) a 67., Simon K. (1–1) a 74., Csongvai (2–1) a 93. percben

A győztes továbbjutott.


A gólok története

67. perc: Peteleu a jobb oldalon tört be a tizenhatoson belülre, visszagurítása után Camaj 12 méterről jobbal egyből a léc alá lőtte a labdát, 0–1.

74. perc: Beridze vezette balról keresztbe a labdát, majd Simon Krisztián elé játszott, aki jobbról, 14 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte, 1–1.

93. perc: Szabadrúgáshoz jutott az Újpest a kaputól 26 méterre, a balösszekötő helyéről, Csongvai pedig jobbal mesterien tekerte a labdát a jobb felső sarokba, 2–1.


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló