A harmadik „közös” hétvége

2022-05-14 21:20:53
Kisvárda FC

Kispest és Paks után zsinórban a harmadik víkenden vezet nekünk a vasárnapi meccs dirigense.

Különös, de megint Pintér Csaba vezeti a mérkőzésünket, miként április 30-án a Honvéd (1–0) és május 8-án a Paks (1–0) ellen idegenben – vagyis egymást követő harmadik hétvégén találkozunk vele, miközben a ZTE elleni meccsel bezárólag az elmúlt négy fordulóban csak az Újpest elleni összecsapásunkat nem ő dirigálta. Így aztán a 44 éves, 122. NB I-es meccsére készülő Pintér Csaba alaposan felkúszott a nekünk vezetett meccsek rangsorában, a mostani lesz a 14. találkozónk, amin közreműködik. Ennél többször csak Berke Balázzsal találkoztunk (15) eddig. A vasárnapi ellenfélnek, a Zalaegerszegnek a nyolcadik meccset vezeti.

Ebben a párosításban másodszor dirigál, 2019. október 5-én ő vezette a ZTE ellen hazai pályán 3–3-ra végződő bajnokinkat. Akkor két tizenegyest ítélt ellenünk, viszont két zalaegerszegi játékost kiállított. Összességében három győzelem, hat döntetlen és négy vereség az általa vezetett meccseken a mérlegünk (ebben a bajnokságban öt meccsen két-két győzelem és döntetlen, valamint egy vereség), a gólkülönbség 12–14, a megítélt tizenegyeseké 2–3, a kiállításoké 4–3, a sárga lapoké 40–31 (valamennyi adat kisvárdai szempontból értendő).


OTP BANK LIGA: 33. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (2.)–ZALAEGERSZEGI TE FC (8.)

Várkerti Stadion, vasárnap, 16.00

Vezeti: Pintér Csaba (Szalai Balázs, Márkus Tamás – tartalékjátékvezető: Bogár Gergő)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló