A harmadik csapat ellen veretlenül

2022-04-18 16:36:15
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Felzárkóztak a gólnélküli döntetlenek, és immár holtversenyben ez a leggyakoribb eredményünk.

Még az előző mérkőzéshez kapcsolódik, hogy miután nem sikerült legyőzni a Mezőkövesdet, 2020-2021 után ebben a bajnokságban sem lesz olyan csapat, amely ellen mind a kilenc lehetséges pontot besöpörtük. Ellenben a Gyirmót és az MTK után a Puskás Akadémia már a harmadik csapat, amely ellen veretlenül, zártuk a bajnoki küzdelmeket, igaz, amíg az előző két csapat ellen hét-hét pontot szereztünk, addig a felcsútiak ellen „csak” ötöt.

A Pancho Arénában másodszor játszottunk 0–0-t, ezen a tavaszon ötödször (valamennyi alkalommal idegenben), összességében pedig 14. alkalommal, így az 1–0 és az 1–1 mellett holtversenyben ez a leggyakoribb eredmény, amit az élvonalban játszottunk.

Ahogy a múlt héten Bohdan Melnik, úgy ezen a mérkőzésen Lazar Csirkovics (a borítófotón pirosban, szemben) személyében avattunk új csapatkapitányt – szerb belső védőnk a 11. kisvárdai játékos, aki a kezdő sípszó pillanatában viselhette a karszalagot. És ő az kilencedik, aki ezt egyetlen meccsen tette meg, egynél többször csak Lucas (81) és Dombó Dávid (37) lehetett csapatkapitány.


2021-2022: Várdai leg-, leg- leg-… (28 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Jasmin Mesanovic, Jaroslav Navrátil, Bohdan Melnik 27-27

Legtöbb játszott perc: Mesanovic 2440, Lazar Csirkovics 2345, Dombó Dávid 2309, Melnik 2251

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Mesanovic 27, Melnik 25, Dombó, Csirkovics 24-24

Legtöbb végig játszott meccs: Dombó, Csirkovics 24-24, Matheus Leoni 20

Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 15, Mesanovic, Navrátil 14-14

Legtöbbször becserélve: Driton Camaj 16, Zlicsics Lázár 15, Jasir Asani 12

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Asani 22, Melnik 19, Ionut-Andrei Peteleu 9

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Csirkovics 667, Hej Viktor 428, Peteleu 197

A házi góllövőlista: Mesanovic, Bumba 8-8, Navrátil 6, Asani 5, Camaj 4, Melnik 3, Leoni 2, Hej, Zlicsics, Csirkovics, Herdi Prenga, Anton Kravcsenko, Janisz Karabeljov 1-1. Öngól: Tamás Krisztián (Bp. Honvéd)

Gólpassz: Ötvös Bence 7, Mesanovic, Bumba 6-6, Camaj 5, Hej, Asani 4-4, Leoni 3, Zlicsics, Melnik 2-2, Szlobodan Szimovics, Nagy Mihály Krisztián, Csirkovics, Karabeljov 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Mesanovic 14 (8+6), Bumba 14 (8+6), Asani 9 (5+4), Camaj 9 (4+5), Ötvös 7 (0+7), Navrátil 6 (6+0), Melnik 5 (3+2), Leoni 5 (2+3), Hej 5 (1+4), Zlicsics 3 (1+2), Csirkovics 2 (1+1), Karabeljov 2 (1+1), Prenga 1 (1+0), Kravcsenko 1 (1+0), Szimovics 1 (0+1), Nagy M. K. 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226 perc (4-7. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 119 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 194 perc (7-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 157 perc

Sárga lap: Ötvös 7, Hej, Zlicsics, Leoni, Karabeljov 6-6, Szimovics, Kravcsenko, Mesanovic 5-5, Csirkovics, Navrátil, Camaj, Bumba 4-4, Melnik, Peteleu, Prenga, Nagy István masszőr 3-3, Asani 2-2, Czérna Erik, Dombó, Nagy M. K., Gosztonyi András, Oláh Gergő technikai vezető, Sandro Tomic kapusedző 1-1

Kiállítva: Ötvös, Hej, Melnik, Camaj, Leoni, Prenga, Kravcsenko 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 127

Összesített mérleg: 127 mérkőzés, 46 győzelem, 34 döntetlen, 47 vereség, 151–158-as gólkülönbség, 172 pont, 1,3543 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 61-25-18-18, 83–68, 93, 1,5245 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 66-21-16-29, 68–90, 79, 1,1969 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 106

Legtöbb játszott perc: Melnik 8958

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 94

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 82

Legtöbbször lecserélve: Bumba 40

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Bumba (2020-2021: 2-32. forduló) 31

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Bumba 15

Legtöbb gólpassz: Bumba 16

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 31 (15+16)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas 27

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej 2-2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló