A gyorsan kapott gólok után nem volt visszaút

2023-05-07 00:25:44
Kisvárda FC

A két vezetőedző értékelése a Ferencváros–Kisvárda Master Good mérkőzést követően.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője: „Pénteken este kaptuk a hírt, hogy bajnokok lettünk, hiszen a tabellán hozzánk legközelebb álló riválisunk, a Kecskemét kikapott. Nem volt időnk ünnepelni, hiszen erre a mérkőzésre készültünk maximálisan. Tudtuk jól, hogy a hazai mérkőzés nagyon fontos, szerettünk volna jó, bajnokhoz méltó teljesítménnyel kirukkolni. Úgy gondolom, ez sikerült, minden megtörtént a pályán, amit megbeszéltünk, és a szurkolóink is elégedettek lehetnek, ami nagyon fontos a számunkra.”

Milos Kruscsics, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Az első félidőben úgy, ahogy tartottuk magunkat, volt egy tervünk, amihet sikerült is alkalmazni. Elöl mindig hiányzott valami, ami már az utóbbi mérkőzéseken is. Az utolsó passzra vagy lövésre gondolok, amelyekből meg lehettek volna a nagy helyzetek. Az első félidei védekezésünkre sok panasz nem lehetett. Szünet után nagyon korai gólokat kaptunk, ami után érdemben már nem tudtunk változtatni. Egyéni hibák is jellemeztek bennünket, a szélen nagyon könnyen átjátszották a játékosunkat, és Lisztes Krisztián beállítása is döntőnek bizonyult, az ő egyéni megmozdulásai és cselei meghatározták ellenfelünk játékát. A második játékrész első tíz perce rémálomszerűnek bizonyult, és ha a Ferencváros otthonában kétgólos hátrányba kerül egy csapat, akkor annak onnan már nincs visszaút.”


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-02-25 15:00
OTP Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mezőkövesd Zsóry FC
1-2
1-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2024-02-17 15:30
OTP Bank Liga, 21. forduló