A felnőtt öltöző illata

2020-05-08 12:37:50
Kisvárda FC

Négy éve ezen a napon történt: Az ifjú kölcsöncsatár két fejesgóljával a második helyen maradtunk.

Sorozatunk egy héttel ezelőtti epizódjában ott hagytuk abba a 2015-2016-os szezon taglalását, hogy hiába a Dunaújváros elleni idegenbeli győzelem (4–0), és a vele a feljutást érő második helyezés, a sikert követő napokban kiderült, hogy klubunk abban az évben nem adta be az élvonalbeli szerepléshez szükséges licenckérelmet, így hiába tartaná meg a második helyezését, nem léphetne feljebb.

Így aztán a következő hétvégén kissé lehangolt társaság fogadta a Vácot, de a pályán mindenki becsületesen küzdött, így – ha kissé nehezen is, de – megszületett a remélt győzelem. A 2–0-s végeredmény Koszta Márk két fejesgóljaival alakult ki, csapatunk pedig négy fordulóval a zárás előtt továbbra is a második helyen állt.

„Az első gólomnál Cseri Tamástól, a másodiknál Erős Gábortól kaptam a gólpasszt – számolt be helyesen a fejleményekről a most már az Újpest kötelékébe tartozó Koszta Márk. – Valami rémlik, hogy akkorra már eldőlt, nem juthatunk fel, és nyilván senkinek sem esett jól a bejelentés. Nagyon fiatal, mindössze tizenkilenc éves voltam, ráadásul kölcsönjátékosként szerepeltem Kisvárdán, bíztam benne, hogy megadatik még nekem az élvonalbeli szereplés lehetősége. Ettől függetlenül én is arra törekedtem, hogy minél jobb helyen zárjunk a bajnokság végén, amikor is a negyedik pozícióban kötöttünk ki.”

Koszta Márk is megtapasztalhatta, hogy különös dolgokat is produkál az élet. Egy évvel korábban, 2015 tavaszán a Budapest Honvéd-MFA csapatának (ahol akkor társa volt a már a svájci Luganóban légióskodó, hatszoros magyar válogatott Holender Filip is) színeiben NB III-as mérkőzésre érkezett Kisvárdára – a találkozó 3–2-es hazai sikerrel ért véget. Akkor a Kisvárda 2–0-ra vezetett már a 13. percben, Koszta Márk a 70. percben szépített, majd Lőrinczy Attila a 78. percben egyenlített. A végeredmény a 90. percben alakult ki Marku Kristi öngóljával. Meglehet, ha akkor marad a 2–2, akkor nincs várdai feljutás, és Koszta Márk sem kerül Kisvárdára. Arról nem beszélve, hogy édesapja, Koszta Péter edző csapatának a Putnoknak kedvezett volna azzal a döntetlennel, hiszen a mieink akkor a borsodi legénységgel futottak versenyt a bajnoki címért.

A kisvárdai kölcsönjáték után Koszta Márk visszatért Kispestre, és a Budapest Honvéddal bajnoki címet nyert – az NB I-ben. A jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi a 33 forduló során 31-szer küldte a Kisvárdát is megjárt támadót a pályára, ő pedig hat gólt szerzett, abból hármat az utolsó előtti fordulóban, Debrecenben 5–2-re megnyert meccsen, ami után az aranykapuhoz érkezett a Honvéd.

A fotón: Koszta Márk fejjel verhetetlen volt azon a mérkőzésen


„A pályafutásom során hozott legjobb döntésnek tartom, hogy Kisvárdára igazoltam – folytatta Koszta Márk. – Az volt az első, profi csapatnál töltött évem, először szippanthattam bele a felnőtt öltöző levegőjébe, nagyszerű társakkal, remek futballistákkal. A játék sem ment rosszul, a bajnokságban kilenc, a kupameccsekkel együtt összesen tizenkét gólt szereztem. Ha Marco Rossival nem is, a stáb kölcsönjátékosokat figyelő tagjával rendszeresen tartottam a kapcsolatot, így egy idő után már számítottam rá, hogy a Honvéd nagycsapatánál is számítanak rám.”

Koszta Márk a Honvéd után a Mezőkövesd játékosa lett, manapság pedig az Újpest futballistája, így az újrainduló idényben, május 30-án vendég lehet Kisvárdán.

„Tavaly nyáron szó volt róla, hogy esetleg visszatérek Kisvárdára, de a klub csak kölcsönben tudott volna megszerezni, én pedig a végleges megoldást forszíroztam. Így ellenfélként térhetek vissza Kisvárdára, ahova mindig szívesen megyek” – vallott színt a 23 éves futballista, akit persze mi is szeretettel várunk a hónap végén a Várkertben.


2016. MÁJUS 8.

2015-2016-OS IDÉNY, MERKANTIL BANK LIGA (NB II), 26. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–VÁC FC 2–0 (0–0)

Várkert, 1180 néző, v.: Farkas Á. (Kelemen A., Varga G.)

Kisvárda: Ivancsics A. – Vári B., Izing, Papucsek, Csilus T. (Fodor A., a szünetben) – Lucas, Erős G., Bagi I. – Délczeg (Eszlátyi, 65.), Koszta, Cseri T. (Rajczi, 76.). Vezetőedző: Soós Imre

Vác: Czirjék – Rása, Dlusztus, Tányéros G., Németh G. (Tóth Barna, 68.) – Tóth F. – Tóth G.,Sipeki, Tóth Barnabás, Frank R. (Majoros, 77.) – Rusvay G. Vezetőedző: Nagy Tibor

Gól: Koszta (1–0) a 60., Koszta (2–0) a 74. percben


Holnapi emlékünk: A kilók száma határozta meg a folytatást


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló