A felkészülési meccsek menetrendje
Szlovák és magyar élvonalbeli csapatok is az ellenfelek között.
Most, amikor a környező országokban még tartanak a 2019-2020-as bajnokság küzdelmei, illetve az alacsonyabb osztályú honi csatározások korábban kezdődnek, mint az NB I őszi idénye, egyáltalán nem volt könnyű összeállítani a felkészülési mérkőzések menetrendjét. A Kisvárda Master Good a tervek szerint hétszer lép pályára a bajnoki rajtig hátralévő időben.
A sort a jövő szombati, kállósemjéni pályaavató mérkőzés nyitja, az utolsó, augusztus 8-i ellenfél pedig még nem ismert, a bajnoki sorsolás függvénye, hogy melyik – várhatóan NB I-es csapat ellen játszunk majd. Az ellenfelek között magyar és szlovák első osztályú csapatok lesznek, köztük a szlovák kupában a döntőig jutott rózsahegyiek, vagyis az MFK Ruzomberok, amely augusztus 1-jén látogat Kisvárdára.
A KISVÁRDA MASTER GOOD TERVEZETT EDZŐMECCSMENETRENDJE, 2020 NYÁR
Július 18., 17.00: Kállósemjén (megyei II. osztály)–Kisvárda
Július 22., 18.00: Kisvárda–Kazincbarcika (NB II)
Július 25.: DVSC (NB II)–Kisvárda – a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Július 29.: Kisvárda–Zlaté Moravce (szlovák I. osztály) – Budapesten, a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 1.: Kisvárda–MFK Ruzomberok (szlovák I. osztály) – Kisvárdán, a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 5.: Újpest–Kisvárda – a helyszínt és a pontos kezdési időpontot később jelölik ki
Augusztus 8.: később megnevezett, a tervek szerint NB I-es ellenféllel
Második számú, NB III-as csapatunk szombaton Cigándon, hármas tornán szerepel, egy-egy félidőt játszik a házigazdával (kezdés 10 órakor) és a Tiszaújvárossal (12 óra).