A Felipe-ügyről

2019-07-05 14:16:01
Kisvárda FC

A brazil kapus nem tért vissza Kisvárdára, az ügy hátteréről beszélt sportigazgatónk.

A szombaton 17 órakor kezdődő tőketerebesi edzőmeccsel lezárul csapatunk, a Kisvárda Master Good felkészülésének második hete. Ahogy szurkolóink a szerdai, az ukrán FK Minaj elleni edzőmeccsen (4–1) tapasztalhatták kapusunk, Felipe nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Az ügy hátteréről olvashatnak az alábbiakban.

„Felipe nem érkezett meg a felkészülés június huszonnegyedikei kezdetére – vágott bele a tények ismertetésébe Révész Attila sportigazgató. – Azóta sem kapcsolódott be a munkába, és még csak életjelet sem adott magáról. A közösségi média különböző csatornáin látjuk, hogy él és virul, láthatóan jól érzi magát Brazíliában. Amikor távolmaradása okait firtattuk, ügyvédje tolmácsolta felénk, hogy Felipe fogának kezeltetése miatt késik. Kértük az erről szóló orvosi papírokat, ezeket nem kaptuk meg, ehelyett Felipe jogi képviselője azt firtatta, miként tudnánk felbontani a szerződését.”

„Klubunknak kutya kötelessége még ebben a helyzetben is megőriznie az értékeit, és ha a munkavállaló elvárja a szerződéses kötelezettségek teljesítését, akkor ez a mi részünkről is így van – folytatta a sportigazgató. – Arról nem beszélve, hogy Felipe nyilvánvalóan provokál bennünket, és azt szeretné elérni, hogy bontsuk fel a szerződését. Ha ezt megtesszük, akkor az ő malmára hajtanánk a vizet, hiszen szabadon igazolhatóvá válna. Különböző forrásokból arról értesültünk, hogy Felipe már nem akar visszatérni Magyarországra, bár ennek ellentmond, hogy a kisvárdai lakásában hagyta több személyes dolgát is. Azt sem tudjuk, hogy folytatni kívánja-e pályafutását, mert a jelek szerint nincs edzésben.”

„Természetesen nem nézzük tétlenül a helyzetet, és hivatalos felszólítást küldtünk az érvényes szerződéssel rendelkező kapusunknak, hogy haladéktalanul vegye fel a munkát, az elmulasztott napok miatt pedig fegyelmi eljárást kezdeményeztünk vele szemben, kilátásba helyezve a megbüntetését, Tájékoztattuk arról is, hogy kártérítési perre is készülünk vele szemben. Meglátjuk, erre hogyan reagál, más kérdés, hogy milyen fogadtatásban részesülne a részünkről és erkölcsileg mennyire lenne aggályos a visszafogadása abban az esetben, ha esetleg mégis meggondolná magát. Ebben a helyzetben meghosszabbítottuk Mihai Minca szerződését, neki Zöldesi Illéssel kell megharcolnia kapusposzton a csapatba kerülésért” – zárta szavait Révész Attila.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló