A csoda nyomába eredtek

2020-11-26 18:29:15
Kisvárda FC

Újabb országos médium, az Index is foglalkozik NB I-es csapatunk remek szereplésével.

Csak azért nem tudjuk megvonni az első kör mérlegét, mert egy mérkőzésünk (az 5. fordulóból a Mol Fehérvár ellen) elmaradt a bajnokság első harmadából. Így is több klubrekordot megdöntöttünk – például azt, hogy a második helyen állunk. Ez késztette arra több országos médiumot, hogy a kisvárdai „csodáról” írjon – a már citált cikkek mellett íme egy újabb, az index.hu-é, amely Révész Attila sportigazgatót és Supka Attila vezetőedzőt szólaltatta meg az írásában.

Ha nincs is itt a körzáró mérleg megvonásának az ideje, az első tíz fordulóban történteket össze lehet hasonlítani. Az eddigi három NB I-es évadunkban a szerzett pontok tekintetében megtette ezt a Nemzeti Sport, amely összeállításból kiderül, 2018-2019 8 pontot szerzett és a 10. helyen állt ekkor a csapatunk, aztán 2019-2020-ban 13 ponttal a hatodikak voltunk, ami nem rossz, de mi az a mostani, 2020-2021-es 19 ponthoz és második helyhez képest!

A Paks elleni volt a zsinórban harmadik megnyert meccsünk – ilyen hosszú győzelmi sorozatunk az NB I-ben még nem volt. A veretlenséget illetően négyes szériában vagyunk, ez még messze áll az eddigi klubrekordot jelentő, hét meccsből álló (2018-2019, 16-22. forduló, négy győzelem, három döntetlen) klubrekordttól. A zsinórban három idegenbeli sikerrel (Honvéd 2–1, Újpest 4–2, Mezőkövesd 2–1) beállítottuk a 2019-es tavaszi jó sorozatunkat (Puskás Akadémia 4–0, MTK 1–0, DVSC 3–1), de az hatalmas klubcsúcs, hogy immár öt idegenbeli meccsen (a három, már felsorolt győzelmen túl az MTK elleni 1–1 és a zalaegerszegi 2–1 tartozik még ide) vagyunk veretlenek. Az is fura, hogy az idegenbeli eredményességet illusztráló táblázaton a tabella tetején kell keresni csapatunkat, amely hat idegenbeli meccsén 13 pontot gyűjtött.

Az eddigi egyetlen idegenbeli vereségért, a Budafok elleniért pedig éppen szombaton, hazai körülmények között vághatunk vissza. De alakuljon bárhogy is ezt a sorozatot – ahogy Révész Attila több fórumon is nyilatkozta – már nem lehet elvenni a csapattól. Ugyanakkor azt is mindenki jól tudja, most kell igazán szerénynek maradni!




Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló