A csapat büszke kapitánya

2022-07-30 10:23:30
Kisvárda FC

A Bajnokok Ligája után újabb nemzetközi sorozatban talált be, de most a vasárnapi meccsen van a hangsúly.

Jasmin Mesanovic nemcsak azzal került be a klub históriáskönyvébe, hogy ő szerezte az első gólunkat hazai pályán a nemzetközi kupaporondon, hanem mert mindkét eddigi Európa-konferencialiga-selejtezőn ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy én viselhettem a kapitányi karszalagot, ezt a tisztséget betölteni minden csapatnál óriási megtiszteltetés, ráadásul én alig egy éve vagyok kisvárdai játékos – mondta a helyzet jelentőségéről Jasmin Mesanovic. – Mindkét győzelmünk egygólos volt, így természetesen kijelenthető, hogy nehéz párharcon vagyunk túl, a lényeg, hogy továbbjutottunk.”

Az egyszeres bosnyák válogatott játékos 2017 őszén a szlovén NK Maribor színeiben a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerzett gólt, csütörtöki találatával újabb nemzetközi sorozatot pipált ki. Vajon a Molde ellen is képes lesz betalálni?

„A BL-ben szerzett gólomat követő öröm fotója rákerült a sípcsontvédőmre, és azt tervezem, ha az Ekl csoportkörében is betalálok, arról is megemlékezem majd valamilyen módon, Egyelőre azonban nemhogy a csoportkörre nem gondolunk, hanem még a Molde elleni jövő csütörtöki összecsapásra sem, hiszen vasárnap indul számunkra a bajnokság, és a DVSC elleni hazai mérkőzésen nagyon fontos lesz, hogy győzelemmel kezdjük azt a sorozatot” – véli Jasmin Mesanovic.


A borítófotón: Jasmin Mesanovic (balra) március 13-a után fogadhatta újra a csapattársak gratulációját

Fotó: MTI


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló