A Bozsik-tornától a legnagyobbakig

2019-04-04 14:41:31
Kisvárda FC

Ki már letudta aktuális mérkőzését, ki pedig duplázik a héten.

A hétközi meccsek miatt szinte összeérnek a fordulók az egyes korosztályos bajnokságokban. Beszámoltunk már az U17-esek és az U19-esek debreceni meccséről, az U12-esek és az U13-asok pedig hazai pályán szerepeltek a hétvégéről előrehozott mérkőzésen. Lejjebb olvashatják az összes kisvárdai színekben szereplő csapat hétvégi programját.

Közben pedig az U7-es korosztályunk a Bozsik fesztiválokon folytatja a tavaszi szereplését. Olykor két évvel idősebbek ellen kell játszaniuk, de ez csak segíti a fejlődésüket. A gyerekek nagy örömmel és játékkedvvel szerepelnek ezeken a seregszemléken, és mutatják meg, mit gyakoroltak egész héten. Fontos szerepet szán egyesületünk ezeknek a tornáknak, hiszen még kis korban, a kis körzetekben játszó gyerekek is fel tudják hívni egyesületünk szakembereinek figyelmét. Az itt szerzett tapasztalatokkal pedig sikeresen vehetik fel majd a jövő évi Interliga sorozatban, a külföldi csapatokkal a versenyt.


További hétközi mérkőzések


U13 I. osztály Észak-Kelet, 16. forduló

Várda LA–Balmaz FC-Olasz FS 7–0 (4–0)

VLA: Révész Barnabás – Juhász Dominik, Racskó, Veress, Kovács K. – Dócs, Babják, Kovács N. – Kereszti, Scsadej, Ésik Á. Cserként pályára léptek: Kovács M., Ruszin, Béres

Gól: Babják 2, Kereszti 2, Dócs, Ésik Á., Racskó

Oláh Dávid edző: – A szezon egyik legjobb játékát nyújtották a srácok. Korosztályukhoz képest nagyon magas színvonalon fociztak a mérkőzés egésze alatt. Gratulálok nekik!

Az állás: 1. Várda LA 39, 5. Balma FC 27.


U12 I. osztály Észak-Kelet, 15. forduló

Várda LA–Balmaz FC-Olasz FS 4–0 (2–0)

VLA: Tóth M. – Gergely B., Badari, Kozma Zs. – Barati, Tercza – Szikszaj, Kancsíj, Kun. Csereként pályára léptek: Buda, Milik, Molnár, Kertész, Perpék

Gól: Tercza, Kun, Kancsíj, Barati

Czene Csaba edző: – Nagyon jó ellenféllel szemben, rendkívül motiváltan játszottunk. Párharcaink nagy százalékát megnyertük, így végig az történt a pályán, amit szerettünk volna. Ezen az úton kell tovább menni!

Az állás: 2. Várda LA 34, 4. Balmaz FC 23.


A hétvégi program


OTP Bank Liga (NB I), 27. forduló

Szombat, 17.00: Puskás Akadémia (9.)–Kisvárda Master Good (11.)


Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 22. forduló

Vasárnap, 16.00: Kisvárda Master Good II (11.)–Gyulaháza KSE (15.)


MLSZ U19 III. osztály Észak-Kelet, 19. forduló

Péntek, 15.00: Várda LA (1.)–Filo SE (4.)


MLSZ U17 III. osztály Észak-Kelet, 19. forduló

Péntek, 17.00: Várda LA (1.)–Filo SE (8.)


MLSZ U15 II. osztály Észak-Kelet, 19. forduló

Szombat, 14.00: Puskás Partner Nagyecsed (9.)–Várda LA (1.)


MLSZ U14 II. osztály Észak-Kelet, 19. forduló

Szombat, 12.00: Puskás Partner Nagyecsed (10.)–Várda LA (1.)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló