A 90. hazai meccsen a 125. gól

Aktuális és örökstatisztikák: Ebben a bajnokságban már harmadszor veszítettünk hazai pályán 2–1-re.
A kilencvenedik pályaválasztóként játszott NB I-es mérkőzésünkön megszületett a 125. gólunk, a győzelmek számát tekintve viszont leragadtunk 37-nél és a vereségek (27) megelőzték a döntetleneket (26).
A fehérvári Kasper Larsen öngólt vétett ellenünk, az NB I-ben ez volt a hatodik ilyen jellegű találat, amely az ellenfelek részéről gyarapította góljaink számát. Az első szintén fehérvári játékos, Stopira nevéhez fűződött, a Fehérváron kívül a Vasas a másik csapat, amely két öngólt vétett ellenünk.
A mostani volt a második alkalom, hogy az 56. percben gólt kaptunk, ezt a játékpercet kibérelte magának a Vidi, hiszen legutóbb 2019 őszén ugyancsak a fehérváriak találtak be olyankor, mint most, amikor a vezető találatot szerezték meg ellenünk.
Az élvonalban 13. alkalommal kaptunk ki 2–1-re, legutóbb a Diósgyőrtől, ugyancsak hazai pályán, és a Kecskemét ellenivel együtt ez volt a harmadik itthoni meccsünk a bajnokságban, amelyet 2–1-re veszítettünk el.
2023-2024: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (19 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Rafal Makowski 19, Mario Ilievszki, Ötvös Bence, Széles Imre Antal 18-18
Legtöbb játszott perc: Széles 1676, Alaksandar Jovicic 1640, Branimir Cipetic 1609
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Jovicic, Cipetic, Széles 17-17
Legtöbb végig játszott meccs: Jovicic, Széles 16-16, Cipetic 13
Legtöbbször lecserélve: Jasmin Mesanovic 11, Makowski, Ötvös, Jaroslav Navrátil 8-8
Legtöbbször becserélve: Ilievszki 14, Makowski 10, Driton Camaj 7
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Makowski 25 (tavalyról áthozott sorozat), Camaj 17, Ilievszki 13
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Széles 970, Danijel Petkovics 387, Bohdan Melnik 125
A házi góllövőlista: Mesanovic 4, Ilievszki 3, Balogh Norbert, Cipetic, Camaj 2-2, Milos Szpaszics, Vida Kristopher, Jovicic, Széles, Czékus Ádám, Navrátil, Boban Nikolov 1-1 Öngól: Kasper Larsen (Fehérvár FC)
Gólpassz: Navrátil 4, Ilievszki, Cipetic, Nikolov 3-3, Makowski 2, Szpaszics, Mesanovic, Ötvös, Melnik, Andrija Filipovic 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Ilievszki 6 (3+3), Mesanovic 5 (4+1), Cipetic 5 (2+3), Navrátil 5 (1+4), Nikolov 4 (1+3), Balogh N. 2 (2+0), Camaj 2 (2+0), Szpaszics 2 (1+1), Makowski 2 (0+2), Vida K. 1 (1+0), Jovicic 1 (1+0), Széles 1 (1+0), Czékus 1 (1+0), Ötvös 1 (0+1), Melnik 1 (0+1), Filipovic 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 158 perc (2022-2023 33.-2023-2024 2. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 13 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 220 perc (8-10. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 9 perc
Sárga lap: Melnik 6, Jovicic 5, Lippai Tibor, Camaj 3-3, Cipetic, Dominik Kovacic, Balogh N., Ilievszki, Vida K., Ötvös, Széles, Nikolov 2-2, Danijel Petkovics, Milos Kruscsics vezetőedző, Szőr Levente, Bojan Trkulja asszisztensedző, Mesanovic, Mátyus János vezetőedző, Raul-Martin Stefan, Bernardo Matic 1-1
Kiállítva: Jovicic 1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 184
Összesített mérleg: 184 mérkőzés, 64 győzelem, 50 döntetlen, 70 vereség, 222–242-es gólkülönbség, 242 pont, 1,3152 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 90-37-26-27, 125–102, 137, 1,5222 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 94-27-24-43, 97–140, 105, 1,117 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Melnik 155
Legtöbb játszott perc: Melnik 12 626
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 129
Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 112
Legtöbbször lecserélve: Navrátil 57
Legtöbbször becserélve: Sassá 42
Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 18. forduló), Camaj (2021-2022: 25. forduló-2022-2023: 33. forduló) 42-42
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Mesanovic 20
Legtöbb gólpassz: Claudiu Bumba, Camaj 17-17
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Legtöbb sárga lap: Hej Viktor, Lucas 29-29
Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös, Matheus Leoni 2-2

