VIDEÓ: "A srácok szenzációsan játszottak"

2020-03-14 18:29:28
Kisvárda FC

Bódog boldog - vezetőedzőnk örömteli nyilatkozata a Honvéd meccs lefújása után


Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője a honvedfc.hu oldalán így értékelt:

„Vannak olyan mérkőzések, amikor el kell ismerni az ellenfél érdemeit, és ez a találkozó egy ilyen meccs volt. A második félidőben teljesen kicsúszott a lábunk alól a talaj, igaz, legalább az első félidőben nagyjából rendben voltunk. Erőnlétileg is fölénk kerekedett a Kisvárda, lefutottak minket, labdabiztosabbak voltak. Rendszeres kritika, hogy kevés gólt szerzünk, keveset lövünk kapura, és folyamatosan azt hallom, küldjek csatárokat a pályára, támadjunk még többet. Tessék, most négy, sőt a végén már öt támadónk volt a pályán, az összes csatárunkat pályára küldtük, változtattunk a játékrendszeren, de hiába. A mérkőzés bizonyította, hogy nem a támadó száma a döntő a gólokat illetően, és azt is megmutatta, hogy akkor lehetünk eredményesek, ha visszatérünk ahhoz a játékhoz, amit a közös munkánk első időszakában sikereket hozott. Kizárólag abban a szellemben lehetünk sikeresek, ennek megfelelően kell futballoznunk, ha azt szeretnénk, hogy jöjjenek az eredmények. Nagyon rosszul viseltem a vereséget. Ha az első félidőben berúgjuk a helyzeteinket… George és Kamber előtt is adódott lehetőség, azonban nem a srácok a hibásak, én állok a csapat élén, enyém a felelősség.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló