Lassan teljesen kiegyenesedünk

2019-06-27 18:48:50
Kisvárda FC

Újabb játékosok kapcsolódtak be a felkészülésbe, már csak ketten hiányoznak.

Az elmúlt két napban újabb négy játékos kapcsolódott be az edzésmunkába. A fiatal Szőr Levente mellett szerdán Sassá vetette bele magát a felkészülésbe, csütörtökön pedig a szabadságát ugyancsak engedéllyel meghosszabbító Gheorghe Grozav és Sztavrosz Cukalasz is bekapcsolódott a Miriuta László vezetőedző irányította munkába.

Grozav a júniusi válogatott Európa-bajnoki selejtezők – amelyek közül Norvégiában lehetőséghez jutott a román csapat színeiben – miatt kapott hosszabbítást, a két évre szóló szerződését most aláíró Cukalasz pedig családi okok miatt volt távol.

Hugo Seco ugyanilyen indokok miatt kért további halasztást, a portugál szélső szombaton érkezik meg, így már csak a várhatóan a jövő héten befutó Felipe hiányzik a keretből.

Délczeg Gergely az NB II-es Balmazújvárosnál vesz részt próbajátékon, Cornel Ene pedig megsérült, vizsgálatra Romániába utazott. Az első napokat húzódás miatt kihagyó Kovácsréti Márk már teljes értékű munkát végez.

A Kisvárda Master Good első edzőmeccs-ellenfele, az FK Minaj szerdán 2–2-es döntetlent játszott a DVSC otthonában. Az ukrán másodosztályú csapat színeiben játszott két korábbi játékosunk, a cigándi kölcsönjáték után végleg távozott Hrihorij Zanko valamint eddigi harmadik számú csapatunk, az ugyancsak eligazoló Andrij Cserepko is. A két csapat egymás elleni mérkőzésére július 3-án, szerdán 17 órától kerül sor Kisvárdán.


A fotón: Sztavrosz Cukalasz (balról), Gheorghe Grozav és Sassá újra Kisvárdán edz


Legutóbbi mérkőzés
Budapest Honvéd
1-5
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
2020-03-14 17:00
OTP Bank Liga, 25. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk