Két kupameccs között Mezőkövesdre

2019-02-22 12:05:43
Kisvárda FC

Két hazai fellépés után bajnoki meccset idén másodszor játszik idegenben a Kisvárda Master Good.

A Ferencváros elleni két kupamérkőzés között szombaton 17 órától a bajnokságban Mezőkövesden lép pályára a Kisvárda Master Good. És bár a Fradi ellen mindig különös érzés szerepelni, a fontossági sorrend élén a kövesdi fellépés áll. A bajnokságban ugyanis öldöklő a harc az alsóházban, és mivel a borsodiak öt ponttal előzik meg a Kisvárdát, komoly jelentősége lehet a szombati, egymás elleni mérkőzésük eredményének is.

„A szerdai kupameccsen pályára lépő játékosok közül azért a többség bizonyította, hogy lehet rájuk számítani, ennek kifejezetten örülök – Annak már kevésbé, hogy az eredmény nem tükrözte azt, hogy helyenként jól is játszottunk. Egy napunk van még arra, hogy felkészüljünk a mezőkövesdi mérkőzésünkre, amelynek jelentőségét különösebben nem kell ecsetelnem. Nagyon nehéz, öt mérkőzésből álló sorozatot nyitunk, jó lenne sikerélménnyel kezdeni. Az a meglátásom, hogy a tavaszi rajtra mintha még nem állt volna össze olyan egységessé a Mezőkövesd, mint amilyen az ősszel volt, ezen a téren mi mintha előrébb tartanánk. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy számunkra kedvező eredményt érjünk el a szombati mérkőzésen.”

Öt sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára Horváth Zoltán, Anderson Pico térde pedig a Ferencváros elleni kupameccsen sérült meg, így rá sem számíthat a szakvezetés.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló